„A drogellenes háborúnak vége, és mi vesztettünk” – vagy mégsem?

Rendhagyó kezdeményezéssel robbantotta a Facebookot Amerika egyik kisvárosának átlagosnak nem mondható rendőrfőnöke. A heroinfogyasztók azóta önként sétálnak be a rendőrségre. Az amerikai programról és a magyar droghelyzetről Zacher Gábor toxikológust és jogászt kérdeztük. A toxikológus szerint hiába várjuk a csodát, amíg marad a jelenlegi családon belüli kommunikáció.

Amíg az Egyesült Államok rendőrkapitányságai az erőszaktól sem visszariadva viselik drogellenes háborújukat, addig Leonard Campanello, az átlagosnak és tipikusnak nem mondható rendőrfőnök – úgy tűnik – sokkal jobb módszerhez folyamodott: az erőszak és börtön helyett segítő jobbot nyújtott a függőknek.

„A drogellenes háborúnak vége, és vesztettünk” – nyilatkozta Campanello egy korábbi interjújában. – Ötven évig próbáltunk erőszakkal küzdeni a kábítószer-használat ellen, sikertelenül: azóta csak olcsóbb lett a heroin, és egyre több életet követel – mondta. Belátva a harc sikertelenségét a Massachusetts állambeli, 30 ezres kisváros, Gloucester rendőre márciusban ezzel a poszttal robbantotta fel a Facebookot: „Ha heroin- vagy opiáthasználó vagy, engedd, hadd segítsünk! Tudjuk, hogy nem akarod a függőséget, vannak erőforrásaink a városban, amelyek tudnak és segíteni is fognak az életeden. Ne légy a statisztika része!”

Ötezer dollárért száz életet

A rendőrfőnök ezt követően felvette a kapcsolatot a polgármesterrel és az érintett szervekkel, majd májusban ismét üzent a közösségi oldalon a függőknek. Ebben a posztjában arról biztosította a kábítószer-használókat, hogy nem kell a letartóztatástól tartaniuk, sőt segítséget kapnak a gyógykezelésükhöz, amennyiben a rendőrséghez fordulnak. Üzenete futótűzként terjedt a közösségi oldalon, több mint 30 ezren osztották meg. Nem igazolódott be a hatóságok és az egészségügyi szervek kezdeti szkepticizmusa a program sikerességét illetően, ugyanis június óta 116-an jelentkeztek a rendőrségen, ennyien kaptak börtön helyett új esélyt az élettől, ráadásul ez mindössze ötezer dollárjába került a városnak, ami elenyésző a drogellenes harcra fordított hatalmas összegekhez képest.

Börtön helyett segíteni a függőkön valójában nem új keletű próbálkozás, 2001-ben ehhez a módszerhez folyamodott a portugál kormány is, ahol szintén nagy sikert aratott a módszer: 14 év alatt drasztikusan csökkent az országban a kábítószerfüggők száma. Campanello ötletét azóta három másik amerikai városban is átvették.

Campanello kezdeményezése formabontó, és kétségtelenül eredményre is vezet, de amíg az amerikaiak nem ébrednek rá, hogy a kormány a dílerektől is sokkal rosszabb bűnözők kezében van, addig ez a változás nagyon lassú lesz – írta a programról beszámoló Thefreethoughtproject.com.

Nem a függők, a terjesztők jelentik a legnagyobb problémát

– Messzemenőkig egyetértek, így kellene csinálni. Az már más kérdés, hogy a törvények – amelyet természetesen a rendőrök sem kerülhetnek meg – mire adnak lehetőséget – értékelte dr. Zacher Gábor toxikológus, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Centrumának vezető főorvosa az MNO-nak a nem mindennapi, amerikai kezdeményezést. Véleménye szerint ezeknek a „szerencsétleneknek” valóban segítségre volna szükségük, és nem fogdára vagy börtönre. Mint mondta: szerencsére Magyarországon kevés a kábítószerfüggők legaljának számító heroinista, ráadásul a többi országhoz hasonlóan nálunk sem a függők jelentik a legnagyobb problémát, hanem a terjesztők, rájuk kellene a nagyobb hangsúlyt fektetni. Ami a droghasználók és a -függők számát illeti, hazánk Zacher szerint a magyar focihoz hasonlóan áll: hátul kullog. Míg Magyarországon egy hétvége alatt úgy 350 ezren használnak kábítószert – ebből 20 ezren függők –, addig a környező országokban arányaiban jóval többen élnek a droggal. A toxikológus úgy véli, bár sok mindent mutathatnak a statisztikai adatok, nem szabad belőlük messzemenő következtetéseket levonni.

A rendszerváltás előtt egyáltalán nem létezett kábítószer-probléma hazánkban, később is maximum 20-25-féle – a szakma által viszonylag könnyen követhető – szer volt mindössze a piacon, 2009-ben pedig eljutottunk oda, hogy a dizájner drogok „piszkos módon belekavartak ebbe a világba”, az ellátórendszer egészen egyszerűen nem tudja a kialakult helyzetet követni – emelte ki Zacher. Hogy is tudná, mikor az elmúlt öt-hat évben több mint 500 új szer jelent meg. Előállt az a helyzet, hogy a kábítószer-használóknak és a szakmának „halvány lila gőze” sincs arról, hogy a különböző tudatmódosító porok, tabletták vagy növényi törmelékek mit is tartalmaznak, és milyen hatásaik lehetnek. Ma már orosz rulett a különböző drogok kipróbálása, nem úgy, mint 1995 és 2008 között, a „boldog békeidőkben”, amikor tudni lehetett, hogy a heroin az heroin, az extasy az extasy – hangsúlyozta a toxikológus.

Nincs esély, hogy a szakma behozza a lemaradást

Zacher szerint arra, hogy a szakma behozza 2-3 éves lemaradását, abszolút nincs esély. A kínai vagy japán laborokban kifejlesztett szerek már 3-4 hét után megjelenhetnek a magyar piacon, és akár fél évig is terjedhetnek anélkül, hogy bárki is tudná, hogy egyáltalán léteznek. A rendőrségi lefoglalás, majd analitikai vizsgálatot követően tudhatunk csak ezekről a szerekről, ráadásul az, hogy tudunk róluk, még közelről sem jelenti azt, hogy pontosan ismerjük a hatásaikat. Mint a toxikológus elmondta: hónapok, sőt akár évek kellenek ahhoz, hogy ezeknek a drogoknak az élettani hatásairól (hogyan változtatják meg például a szívműködést, vérnyomást) összegyűljön elegendő klinikai tapasztalat.

A szakma szerint a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a hazánkba kerülő dizájner drogok mindössze 4-5 százalékát tudják csak lefoglalni a hatóságok. Zacher úgy véli, akkor sem lenne jobb a helyzet, ha ez a szám megduplázódna. Mint kifejtette, elképzelhető, hogy a több rendőrségi ügy növelné a drogok árát, de ez nem tartaná vissza a vásárlástól a kábítószer-fogyasztókat.

Mi kell a változáshoz?

Zacher szerint a legfőbb probléma, hogy Magyarország mentálhigiénés kultúrája elég gyengécske. Nagyon fontos a szülő által közvetített minta: hiába papol az édesapa a drogok veszélyeiről kamasz fiának, ha utána rágyújt egy cigire, megiszik három sört és hat órát tévézik. Ahhoz, hogy bármi is pozitív irányba mozduljon, értékrendváltozás szükséges – emelte ki Zacher, aki szerint elengedhetetlen lenne a családnak mint legkisebb sejtnek a megfogalmazása, mert minden onnan indul ki. Egészen addig, amíg nem működik a családon belüli kommunikáció, amíg nem ismerjük a gyermekeinket és nem vesszük észre a rezdüléseiket sem, addig hiába várjuk a csodát, ne csodálkozzunk, hogy itt tartunk – hangsúlyozta. A magyar kábítószer-stratégia alapja a család kellene, hogy legyen, de mint Zacher Gábor elmondta, ennek egyelőre a nyomát sem látja.

Büntetés helyett kezelés

Zacher Gáborral ért egyet dr. Szabó Zsolt jogász is, aki szerint a gyógyító-, megelőző kezelés inkább eredményre vezet, mintha büntetőjogi következményekkel sújtjuk a fogyasztót. – Ezek az emberek nagyrészt orvosi segítségre szorulnak, és nem a büntetőjog az az eszköz, amellyel magát a kábítószer-kérdést meg lehetne oldani – emelte ki az ügyvéd, aki számtalan kábítószerrel kapcsolatos ügyben járt már el. Jelenleg Magyarországon a csekély drogfogyasztás is büntetőjogi következményekkel jár, egy gramm marihuána birtoklásáért például akár két évig terjedő szabadságvesztés is járhat. A törvény lehetőséget ad arra – ez az úgynevezett elterelés gyakorlata –, hogy amennyiben kisebb mennyiségű drogot fogyaszt valaki, és a nyomozó hatóság előtt vállalja, hogy hat hónapos kábítószer-függőséget gyógyító vagy megelőző kezelésen vesz részt, és ezt igazolni tudja, vele szemben megszüntetik a büntetőeljárást. Szabó szerint érdemes lenne az amerikai kezdeményezést Magyarországon is bevezetni, de ehhez törvénymódosításra lenne szükség.

Leginkább a fogyasztók buknak le, főképp a füvezők

A Drogfokuszpont.hu adatai szerint 2013-ban Magyarországon mindösszesen 5545 eljárást zártak le az érintett hatóságok kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt. 2013-ban a regisztrált esetek között a fogyasztói típusú elkövetések aránya 87,8 százalék (4868 eset), a kereskedői típusú tevékenységek aránya 12,2 százalék (677 eset) volt. Az előző évhez képest a feljegyzett bűncselekmények száma 6,3 százalékkal emelkedett.

Az elmúlt 10 évben a kábítószer-bűncselekmények 80-90 százalékát a saját használattal összefüggésben elkövetett, fogyasztói típusú magatartások tették ki. A kereskedői típusú, kábítószer-kínálattal összefüggő magatartások aránya rendre 15 százalék alatt maradt, illetve egyes években a 10 százalékot sem érte el. 2013-ban a fogyasztói típusú visszaélések csaknem 90 százalékát, a kereskedői típusú visszaélések 62 százalékát csekély mennyiségű kábítószerrel követték el. Jelenős mennyiségű kábítószer a fogyasztói elkövetések 2 százalékában, a kereskedői típusú elkövetési magatartások 11 százalékában szerepelt. Az elmúlt öt évből rendelkezésre álló adatok szerint a visszaélések több mint háromnegyedét kannabisszal követték el. A 2013-ban visszaélés kábítószerrel bűncselekményt elkövetők 77,3 százaléka 30 év alatti fiatal volt, ami jóval magasabb az összes elkövető körében mért 47 százalékos aránynál. Az előző éveket megvizsgálva ugyanakkor, a 30 évnél idősebb elkövetői csoport aránya lassú, fokozatos emelkedést mutat.

 

Ennyien haltak meg hazánkban a drog miatt

2013-ban 31 kábítószer-használattal közvetlenül összefüggő esetet jelentettek, amely további emelkedést mutat a korábbi években tapasztalt esetszámokhoz viszonyítva. 2012-ben ez a szám 24, míg két évvel korábban 17 volt. A 31 közvetlen túladagolásból 14 esetben jelen volt egy vagy több új pszichoaktív anyag is. Kizárólag heroinhoz köthető eset 2013-ban nem volt. Ugyanebben az évben 16 kábítószer-fogyasztással közvetetten összefüggő halálesetet jelentettek a halálozási regiszterbe. A kábítószer-fogyasztással összefüggő halálozás nagyon különböző mértéket mutat az uniós tagállamokban. A legfrissebb, európai szinten rendelkezésre álló 2012-es adatok alapján a millió lakosra jutó haláleseteket tekintve Magyarország az utolsók között szerepel (2,4 haláleset/1 millió lakos).

 

Forrás: Drogfokuszpont.hu

 

Forrás: http://mno.hu/belfold/drog-zacher-1302420 Fotó: Béres Attila