Elszegényedünk

Az adatok azt mutatják, politikai irányvonalaktól függetlenül Magyarországon egyszerűen nincs arra igény, hogy megoldási lehetőségek kidolgozására nyitott legyen a döntéshozók köre. Pedig az október 17-e alkalmából megrendezett Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján sokan vonultak utcára, hogy hallassák hangjukat az elszegényedő társadalmi szegmensek érdekében. Jelenleg minden 3. magyar ember szegény, vagy mélyszegény és a következő évtizedben lép a színre további negyedmillió mélyszegény fiatal, akik nem hogy jövőképen, de a napi élelmiszeren is gyermekfejjel gondolkodni kénytelenek. „Terjed és mélyül” a szegénység, miközben a felső tízezer tovább gazdagodik. Egy tüntető szavait idézve: „Hol itt az igazság, mi miért nem számítunk?”.    

Október 17-ét 1992 óta datálják a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjaként. Ebből az alkalomból szervezett a Magyar Szegénységellenes Hálózat, valamint partnereinek láncolata országszerte szabadtéri megmozdulásokat, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik szót kívánnak emelni a társadalmi szegregáció ellen, a szegény, mélyszegény társadalmi réteg leszakadása ellen. A megmozdulásoknak súlyos jelentősége van: az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon 3,285 millió ember kevesebb összegből él havonta, mint 65.000 forint, ők potenciálisan veszélyeztetettek a társadalmi kirekesztést, a méltóságteljes élethez való jogot tekintve. Külön felhív [szegenyseg a2] ták a figyelmet arra, hogy e 3,2 millió embernek igen nagy hányada azon fiatalkorú, aki szegénységbe született, ott nőtt fel, ennek megfelelően a szakértők arra figyelmeztetnek, a szegénység a következő esztendőkben drasztikusan növekedhet, amennyiben nem teszünk ellene semmit. Magyarországon elodázhatatlanná vált a szegénység, mint potenciális társadalmi problémakör megoldási lehetőségeinek felkutatása és aktivizálása, erre a demonstrálók nyílt levelükben is felhívták a politikai döntéshozók figyelmét.

A Magyar Szegénységellenes Hálózat október 17-én, pénteken, Budapesten tartott demonstrációján Kiss Andrea az MSZH szegénységben élő tagja, önkéntese elmondta, „Magyarországon hiába mondjuk, hogy leküzdjük a szegénységet, egyre több szegénységben élő ember van. A középosztály süllyed le, a munkanélküliség sokkal erősebb. Azzal, hogy közmunkába kényszerítjük az embereket, azzal nem oldódnak meg a nehézségek”.

A szintén a helyszínen nyilatkozó Jász Krisztina, a HAPN szakértője megosztotta azt az információt, hogy kellő alternatívával rendelkeznek a Magyar Szegénységellenes Hálózat részéről arra, hogyan lehetne kiutakat találni ebből a jelenlegi áldatlan helyzetből. A jövedelmi szegénység, a garantált minimumjövedelem kapcsán vannak olyan konstrukciók, amelyek elfogadható pályára állíthatnák az emberek elszegényedésének megakadályozását. „Magyarországon a rendszeres szociális segély negyvenötezer-néhányszáz forint és ráadásul, ha valaki foglalkoztatást helyettesítő támogatást kap, akkor csak a felére jogosult. Mi azt gondoljuk, hogy még Magyarországon sem elég ez az összeg ahhoz, hogy valaki emberhez méltó életet éljen.” Mint azt a szakértő elmondta, vannak mindemellett olyan tényezők, mint például a pénteki nap folyamán kerekasztal-beszélgetés keretében is megvitatott energiaszegénység terén kialakításra alkalmas tényezők bevezetési lehetősége, amelyek a rezsicsökkentésen túl adható támogatásként alkalmasak lennének a szegény társadalmi szegmens minimálisan elégségesnek tekinthető szinten tartására. Jász Krisztina szerint olyan megoldásokra lenne szükség, „amelyek fenntarthatóak, amelyek valódi segítséget jelentenek a rászorulóknak, hiszen mind a jövedelmi szegénység, mind az energiaszegénység kapcsán éppen azokat nem érik el a politikai döntések és az ehhez kapcsolódó fejlesztés-politikák, akik leginkább rászorultak, ennek a következménye az, hogy egyik évről a másikra 100.000 fővel nő a szegénységben és kirekesztésben élők aránya, száma Magyarországon”.

Olyan komplex megoldásra lenne és lesz szükség, „amely több humánágazat összefogásán kellene, hogy alapuljon. Tehát az oktatásnak, az egészségügynek, a szociális rendszernek stb. együtt kéne működnie. Minden egyes alkalommal a választások során meghalljuk, hogy most már lesznek ilyenek, de ha vannak is hasonló megközelítést hordozó projektek, azok EU-s projektek és nem fenntarthatóak. Tehát nagyjából addig tart a történet, amíg tart az EU-s pénz, nincs kitalálva a folytatás és ez rendkívül veszélyes, mert ezeknek az embereknek, ha megfogjuk a kezét és fél év után elengedjük a kezüket, akkor nagyobb kárt okozunk nekik”. A felzárkóztatás jegyében jellemzően fél hónap, hónapra kapnak munkát, részmunkaidőben, „többnyire nem versenyképes tevékenységekben, ez nem jelenti a kiutat”. Felkarolni részmunkaidőre átmenetileg egy rászorulót, majd elengedni a kezét, a tapasztalatok szerint egyet jelent a szegénység elmélyítésével. Szomorú tapasztalat, hogy az eddigi politikai döntések „nem erről a 3 millió emberről szólnak”, pedig ez a szegmens „óriási krízishelyzetben” van. „Minden második gyerek szegény Magyarországon, ez tűrhetetlen egy Európai Uniós országban és nem lehetünk büszkék arra, hogy felzárkóztunk Bulgáriához és Romániához a szegénységi adatainkat illetően”.

A Magyar Szegénységellenes Hálózat számos kiadványt adott ki annak érdekében, hogy a döntéshozók figyelmét ráirányítsa az elszegényedés évről-évre súlyosbodó ütemére. Következzen néhány részlet, ami jól mutatja, politikai pártállástól függetlenül a döntéshozói akarat hiányából fakad a tehetetlenség a szegénységgel szemben:

(Vágóképek – Rögzítve 2007’ kiadvány részlet) „Az elmúlt 5 év tapasztalatából az szűrhető le, hogy ha nem történnek [szegenyseg a5] sokkal nagyobb erőfeszítések a szegények érdekében, akkor a szegénység és kirekesztettség szinte elkerülhetetlenül terjedhet és mélyülhet.”

Részlet ugyanebből a kiadványból: „A gyermekem ingyen kapja a tankönyveket, ami nagy segítség, mert a tankönyv ára kb. 10.000,- Ft lenne. A nagyobbik gyermekem… felső tagozatos. Korábban étkezett az iskolában, de a kéthavi hátralék miatt kizárták az étkezésből.” (Kétgyerekes egyedülálló anya, Nyugat-Dunántúl)

(Vágóképek – Rögzítve 2008’ kiadvány részlet) „Két hónap alatt olyan árváltozások voltak egy kiló rizsnél, hogy júniusban megvettem a kiló rizst 163 forintért akciósan, most nem kapom meg 280 forintért akciósan. Na, most ez hány százalékos áremelés, számoljuk ki statisztikailag.”

Újabb interjú részlet ugyanebből a kiadványból: „Végül is ennek az lenne a célja, hogy az emberek merjenek gyermeket vállalni. Mert tulajdonképpen sokan azért nem mernek gyermeket vállalni, mert utána félnek, hogy nem tudják miből felnevelni őket…” (Kétgyerekes anya, Dél-Alföld)

(Vágóképek – Rögzítve 2009’ kiadvány részlet) „Lehet ezekről [a szegénységről] beszélgetni, felmérni, statisztikát csinálni róla, de hogy valaki ezt az egészet felvállalja, és valami igazán elhatározott dolgot csináljon, arra kevés lehetőséget látok.”

Valóban. Nincs, ki felvállalja. Statisztikai adatok bőségesen akadnak, például az, hogy tavaly év végén már az Európai Unió statisztikai hivatala által közzétett uniós listán is a nem éppen megtisztelő hatodik legrosszabb helyet produkáltuk az elszegényedés terén. 2008-ról 2011-re 28,2 százalékról 31 százalékra nőtt a szegénység miatti társadalmi kirekesztés kockázata hazánkban, 2013 év végére ez már elérte a 32,4 százalékot. Jelenleg minden 3. magyar ember elszegényedik, vagy szegény és az emiatt bekövetkezett társadalmi kirekesztés okán sem munkalehetőséget, sem biztos jövőképet nem remélhet. A statisztikai felmérések szerint a 65 évnél idősebbeknek a megélhetési nehézségek miatt olyan kevés a megtakarítása, hogy ha csak erre kéne támaszkodniuk, 90 százalékos arányban zuhannának szegénységbe, mélyszegénységbe.

Az EAPN már 2011-ben is felhívta a figyelmet arra, „Magyarországon a gyermekek 30%-a szegénységben él és minden 10. családnak gondot okoz a hónap végén az élelmiszerek megvásárlása”.

Idén év elején a TÁRKI adataira hivatkozva a nemzetközi sajtó „drámai növekedés”-ről számolt be a magyarok elszegényedése kapcsán, és mint írták, hihetetlen mértékű, hogy a magyar lakosság 46,6 százaléka keres 260 eurónál kevesebb pénzt havonta. A nemzetközi sajtó 2014 tavaszán már arról tudósított a nagyvilágnak, hogy Magyarországon 2009 óta 25 százalékkal nőtt a társadalom legjobban és legrosszabbul kereső felső és alsó 10 százaléka közötti bevételkülönbség, azaz a kifejezetten jó egzisztenciájúak gazdagabbak lettek, a szegények ugyanakkor még szegényebbek, mint eddig. A nemzetközi megfigyelések szerint Magyarországon a középréteg társadalmi szegmense dinamikus mértékben csökken.

Jelenleg negyedmillió gyermek a napi kielégítő mennyiségű és minőségű étkezést sem kaphatja meg Magyarországon és a HAPN interjúit olvasva elmondható, nem egy olyan család akad vidéken, ahol az édesanyák azt teszik az üres kenyérbe reggel a kisgyermeknek, ami éppen akad: ha néhány szotyola-magot, akkor azt, de van, hogy az üres kenyér üres marad, ha egyáltalán jut kenyér az asztalra.

A magyar statisztikai számadatokkal szemben az Európai Bizottság előrejelzése szerint decemberig 1,8 százalékos további növekedés lesz kimutatható a magyar elszegényedési tendencia terén. Jelenleg 9,9 millióan vagyunk, ebből 3,3 millió ténylegesen szegénységben él, negyedmillió gyermek szegény családokban kezdi meg életét. Az EAPN információi szerint még uniós viszonylatban is kiugróan magas Magyarországon a 0-17 éves korcsoport szegénységi mutatója. Jön a következő generáció, de a törekvés a megoldási kulcsokra még mindig nem fogalmazódott meg a döntéshozók felől. Vajon mikor fog?

Következzen néhány elgondolkodtató momentum a pénteki demonstráció apropóján:

A visegrádi államokban 680-705 euró a nettó havi átlagkereset. Magyarország csak a román és a bolgár kereseteket képes felülmúlni a negatív kereseti toplistán. Nálunk alig éri el a 497 eurós havi bruttó átlagbért. Szlovéniában 1000 euró a havi nettó átlagkereset.

Egy idézet a demonstráció egyik személyes hangvételű kiáltványából Kiss Andrea szegénységben élő részéről: „Fontos, hogy mi kiálljunk magunkért és elmondjuk, így nem mehet tovább. Hiszen a politikusok a mi fejünk felett hoznak döntéseket a mi életünkről. Azt mondják, meg lehet élni 47.000 forintból, meg nem szeretünk dolgozni és a segélyre várunk csak… az átlag magyar állampolgár számára 522 forint jut élelmiszerre, nekem még annyi sem, és szerintem az itt lévők közül sokunk így van… Lassan úgy érezzük magunkat, mint ahogyan ezt a bolgár szegénységben élő barátunk megfogalmazta: ’Úgy bánnak velünk, mint a gombákkal, sötétben tartanak és szeméttel etetnek’”.

„Nagyjából 1,5 millió főre tehető a mélyszegénységben élők száma. Még a 3,285 millió főnél is szélesebb rétegek egyensúlyoznak azonban a lecsúszás peremén…”, „4. pont: Támogatás: a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban a rendelkezésre álló támogatás összege 29,1 milliárd forint, miközben a technikai segítségnyújtásra fordított (és el nem fogadott) összeg 200 milliárd forint. A 29,1 milliárd egy-stadionnyi pénz, amely 7 évre szól. Mindezek alapján a rászoruló személyek támogatására szolgáló keretet arányosnak tartják?..” – részlet a Magyar Szegénységellenes Hálózat október 17-én a döntéshozók részére átadott leveléből, amelyben feltették a kérdést a döntéshozók irányába: miért nem használják fel az operatív programra elkülönített 200 milliárdos keretet és ha nem teszik, milyen fontosabb célokra csoportosítják át azt, mint a rászorulók megsegítésére.

Végül, de nem utolsó sorban egy gondolat a magyar szegénység helyzete kapcsán: „egy ilyen mértékű szegénység esetén önhibát emlegetni vagy a jó anyagi helyzetűeknek abba a hiú ábrándba menekülni, hogy ez a nyomor nem fogja befolyásolni személyesen az ő és családjaik életét is, értelmetlen”.

Forrás: http://www.mul.hu/index.php/eco-human/744-elszegenyedunk-magyarorszag