HIV-pozitív szerhasználót is kiszűrtek, mégis megszűnhet a tűcsereprogram

Ősztől megszűnhet a Kék Pont Alapítvány nyolcadik kerületi tűcsereprogramja, aminek hiányában monitorozhatatlanná válhat a HIV-, illetve AIDS-veszély is. Pedig nemrégiben – 2006 óta először – pozitív leletet találtak az alapítvány HIV-kampányszűrésén.

Nyolc év óta először HIV pozitív leletet találtak a Kék Pont Alapítvány és az Országos Epidemiológiai Központ közös józsefvárosi HIV és hepatitis kampányszűrésén: az érintett kliens egy injekciós droghasználó, hajléktalan szexmunkás – tudatta közleményében a Kék Pont Alapítvány. Úgy fogalmaznak: a jelzett HIV pozitív eset önmagában fokozott járványügyi helyzetet ugyan még nem jelent, ám jelzi, hogy a HIV-prevencióban közös felelősséget kell vállalni.

Az alapítvány munkatársai úgy vélik: a Kék Pontnak e téren szakmai feladata van. Ehhez azonban megfelelő állami és önkormányzati támogatásra és rendőrségi együttműködésre volna szükség, az elmúlt hónapokban történtek – a tavaly ősszel indított önkormányzati támadások, az azóta sem szűnő lejáratási kampány, az egyre szűkülő források - azonban éppen ezzel ellentétes irányba mutatnak.

A szakminisztériumi pályázaton az alapítvány józsefvárosi tűcsereprogramja tavaly - történetében először - nem nyert támogatást, holott a Nemzeti Drogfókuszpont 2012-es adatai szerint az országban működő tűcsere programok klienseinek 35 százaléka itt jelent meg, a kiadott tűk száma pedig az országos mennyiség 30 százalékát tette ki.

A kerület és az alapítvány között is régóta zajlik az intravénás droghasználók számára működtetett anonim tűcsereprogram körüli vita, amelynek egyik drasztikus lépéseként tavaly szeptemberben a józsefvárosi képviselőtestület megszavazta Kocsis Máté fideszes polgármester javaslatát az alapítvány és az önkormányzat együttműködésére vonatkozó megállapodás felbontásáról.

A kerület vezetése szerint – a környéken eldobált tűk révén - az alapítvány tevékenysége problémákat okoz a kerületnek és a helyi lakosoknak. Az alapítvány szerint viszont hármas együttműködési megállapodást kötöttek, így a közterületi drogszemét-begyűjtés feladata nem az alapítvány feladata volt.

Már akkor is hangsúlyozták: a tűcsereprogram első számú feladata a HIV-, AIDS- és hepatitiszjárványok megelőzése volna, és megszűnésével monitorozhatatlanná válik, hogy a vírusok bekerültek-e a közösségbe, ami a többségi lakosság számára is közegészségügyi katasztrófát jelenthet.

Az alapítvány és tűcsereprogramja elleni hadjárat ennek ellenére folytatódott: április végén a józsefvárosi önkormányzat elutasította az alapítvány 2013-as szakmai beszámolóját, aminek egyenes következménye volt, hogy az önkormányzat megvonta a kedvezményes bérleti lehetőséget a szervezettől.

Már akkor is hangsúlyozták: a tűcsereprogram első számú feladata a HIV-, AIDS- és hepatitiszjárványok megelőzése volna, és megszűnésével monitorozhatatlanná válik, hogy a vírusok bekerültek-e a közösségbe, ami a többségi lakosság számára is közegészségügyi katasztrófát jelenthet.

A Kék Pontnál jelenleg tíz használt tűt cserélnek be és maximum ötöt adnak ki csere nélkül is pluszban, tehát összesen tizenöt tűt vihet el egy szerhasználó. Erre a szisztémára azonban a jelenlegi támogatás mellett - a január óta tapasztalható dinamikus forgalom-emelkedés és a súlyos pénzügyi forráshiány miatt - csak június végéig lenne elegendő eszköz.

Az alapítvány ezért most azonnali szolgáltatás-csökkentést kénytelen bevezetni. A közlemény szerint május 26-tól a cserélhető tűk számát az eddigi fejenkénti tíz darabról kettőre csökkentik, és szerdai napokon a továbbiakban nem nyitnak ki.

Szeptembertől pedig csak akkor tudják tovább működtetni a szolgáltatást, ha azt a szakminisztérium kiemelt állami programként, a jelenlegi 6 millió forintos éves alaptámogatás helyett 30 millió forinttal támogatja. Ennek érdekében újabb szakmai egyeztetést kezdeményeznek a Nemzeti Drogkoordinációval.

Az alapítvány és tűcsereprogramja elleni hadjárat ennek ellenére folytatódott: április végén a józsefvárosi önkormányzat elutasította az alapítvány 2013-as szakmai beszámolóját, aminek egyenes következménye volt, hogy az önkormányzat megvonta a kedvezményes bérleti lehetőséget a szervezettől.

„Amennyiben a magyar állam világosan elkötelezi magát a nyolcadik kerületi intravénás droghelyzet hatékony kezelésére, és ennek értelmében kiemelt programként deklarálja a józsefvárosi tűcsere programot, valamint garanciákkal biztosítja az alapműködéshez szükséges pénzügyi hátteret, úgy a Kék Pont képes folytatni ősztől a tűcserét. Amennyiben ez nem történik meg szeptemberig, úgy a Kék Pont tűcsere programja megszűnik" - olvasható az alapítvány közleményében.

Forrás: NOL