Megmérettetnek a közmunkások: a tét 180 ezer forint

Hamarosan számot kell adniuk tudásukról a közmunkásképzésben részt vevőknek, most a vizsgát megelőző tesztírás van soron. Sok kérdésre szó szerinti választ kell adniuk, ha ez nem sikerül, pontot vesztenek. Aki nem teljesíti az előírt szintet, saját költségén pótvizsgázhat, aki ezen is elbukik, vissza kell hogy fizesse a 180 ezer forintos tandíjat – írja a Népszava.

Teszteket írnak a közmunkaprogramhoz kapcsolt képzésen a közmunkások, ám az eredménytől rettegnek, pedig a mindent eldöntő vizsga majd csak márciusban lesz. A tét nem kicsi, akár 180 ezer forintjukba kerülhet, ha sokat hibáznak – írja a Népszava. Az egyik Pest környéki településen élő, 60 éves nő a lapnak azt mondta, ők most a kommunikáció alapfogalmaiból írták a tesztet, jövő héten a számtan feladatokra válaszolnak. Vannak szövegek is, amelyeket meg kell tanulni.

A tankönyvben leírtakat szóról szóra kell visszaadni – mondta a képzésben részt vevő nő –, ha ez nem sikerül, most még segítséget kérhetnek az oktatótól, a vizsgán már nem. Azt pedig már most közölték velük, hogy aki nem éri el a megfelelő pontszámot, köteles pótvizsgázni, ennek díját pedig a tanulónak kell állnia. Ha ez sem sikerül, akkor a 180 ezer forintos tandíjat fizettetik meg velük.

"60 éves vagyok, osztok, szorzok, számolok, nem vagyok analfabéta, gyors- és gépíró voltam" – mondta a lapnak a nő, aki azt mesélte, azt mondták neki, ha nem ül be a padba, közmunkát és segélyt sem kaphat. A tankönyvben lévő feladatokat a négyéves unokája is kitöltötte, ő azt hitte, egy óvodásoknak szóló feladatgyűjtemény van előtte. A nő azt is elmondta, a tanulótársai, köztük kőművesek, szobafestők is megelégelték a megalázást, a közös hangosolvasásra például már nem hajlandóak.

Most mégis félnek, mert például a mentálhiginés feladatok között lesznek olyan kérdések, amelyekre nagyon pontos választ kell adni. Például arra, hogy mit kell csinálni egy részeg emberrel. Erre minden – a könyben felsorolt – választ helyesen és szóról szóra le kell majd írni. Mint elmondta, van olyan feladat, amelyben mondatokat kell kiegészíteni.

A napokban a Magyar Nemzet számolt be arról, a Türr István Képző- és Kutatóintézet a lap rendelkezésére bocsátotta a 40 ezer közfoglalkoztatott szintfelmérőn elért eredményét, és az országos összesítéséből kiderült: a résztvevők két százaléka a nevét sem tudta leírni, további öt százalékán pedig kifogtak az olyan feladatok, mint a felhő és a nap lerajzolása.

Tavaly decemberben a Facebookon terjedt el egy fotó a közmunkások szintfelmérőjéről. A szintfelmérőben többek között felhőt és napot kell lerajzolni.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20140220_Megmerettetnek_a_kozmunkasok_a_tet_180_ez