Nevelésszociológia II.

Alkalmazások : A modern szociológiai irányzatokat jellemezve  a funkcionalista, illetve a kritikai elemeiket emelhetjük ki.

Alkalmazott kutatások.   A társadalomtudományok tervező-funkcionalista törekvései a második világháborút kísérő politikai átrendeződések talaján születtek.

A német nácizmus, az olasz fasizmus, majd a japán militarizmus fölszámolása után az oktatásügyi szakértők először kerültek abba a helyzetbe, hogy egy-egy ország oktatási rendszerének egészét megtervezzék, mégpedig nem a tradíciók egyenes folytatásaként, hanem a hagyományokkal /legalábbis a totalitárius törekvésekkel) szembefordulva. A Marshall-segély meglehetősen közismert.  Jóval kevesebben tudunk azonban azokról az átfogó társadalmi programokról, amelyek célja volt, hogy ezeket az országokat az amerikai demokrácia mintája szerint szervezzék át. E kísérletek közé tartozott az oktatási rendszerek átalakítása is.

A gyarmati rendszer bomlása, a volt gyarmati országok önállóvá válása az ötvenes évek derekától az eddiginél is nagyobb szabású kísérleteket tettek lehetővé és szükségessé. Ekkor indultak azok a törekvések (többek közt az UNESCO égisze alatt) amelyek egy-egy fejlődő ország teljes iskolarendszerét kívánták megtervezni és megalapozni; részben az adott ország gazdasági föltételeinek keretei között, részben pedig az országben uralkodó társadalmi csoportosulások érdekei függvényében. E tevékenységek számos eredményt halmoztak föl, különböző UNESCO-intézmények megalapozásához vezettek, és lehetővé tették a programok folyamatos szélesítését, tökéletesebb adaptációját a fejlődő országok konkrét helyzetéhez.

A hatvanas évek második felének talán legfontosabb UNESCO-programja az alfabetizáció volt; vagyis annak fölismerése és gyakorlati megoldása, hogy a modern termelés elemeit lehetetlen elterjeszteni a műveltség elemei hiján. (Az ázsiai, afrikai, latin-amerikai paraszt nem tudott műtrágyát használni, hiába szállították neki oda, mert nem tudta elolvasni a műanyag zsákok föliratát.) E nagy program sikerét korlátozta a "harmadik világban" lezajló demográfiai robbanás: mivel a gyermekszám gyorsabban nőtt, mint az elemi oktatásba bevontak száma, a program befejeztével magasabb volt az analfabéták aránya a fejlődő országokban, mint a program kezdetén. Az oktatási rendszer kereteinek megteremtése /mennyiségi tervezés/ után a figyelem fokozottan az un. minőségi tervezés felé fordult.

E törekvések során mind a "nevelés", mind a "társadalom" hagyományos szemlélete átalakult. A nevelés problémája többé nem csak a tanító és a tanuló kapcsolatait jelenti /osztály- vagy iskolakeretben/, hanem beleértődik egy-egy regionális vagy országos oktatási rendszer sok más kérdése is. Alapvető fölismerés, hogy  a közoktatás keretei ugyancsak robbanásszerűen kibővültek: ma már a világ legtöbb országában elméletileg mindenkit magukba foglalnak. Viszonyuk ilyenformán lényegileg más a társadalomhoz, mint régebben volt. Az oktatási rendszer - különösen a keretei közt folyó elemi /köz-/ oktatás és a szakoktatás - jelentősége nem pusztán elvi hanem a gazdasági fejlesztés adataival is mérhető. Ezt a fölismerést ma már nemcsak az UNESCO /és más nemzetközi szervezetek/ sok "társadalomfejlesztési programja" tükrözi, hanem az ötvenes évek óta a világ számos országában megindított iskolareformok sorozata is.

Társadalomkritikai kutatások.    A társadalom és nevelés viszonyának polgári kritikai szemléletmódja nem választható el az ilyen reformtörekvésektől, sőt éppen ezek talaján bontakozott ki.

A hatvanas évek második felét az Egyesült Államok belpolitikájában a polgári liberális politika győzelme jellemezte; a polgárjogi mozgalom kibontatkozása, a "szegénység elleni harc" meghírdetése és a "nagy társadalom" programjának kidolgozása. Számos hivatalos fölmérés, publicisztikai jelzés és társadalomtudományi elemzés mutatott rá arra a "bűvös körre", amelyből a nagyvárosi "gettók" lakossága - elsősorban az etnikai kisebbséget - saját erejére támaszkodva képtelen kitörni. Az akkor fölfutó oktatásgazdaságtani és nevelésszociológiai kutatások azt sugallták, hogy e bűvös kör leggyöngébb láncszeme az iskola. Az oktatásügy területén ez országszerte a kompenzáló oktatással kapcsolatos legkülönfélébb kutatási, kísérletezési és terepmunka föllendüléséhez vezetett: a kompenzáló oktatás az amerikai ideológia szerves részévé vált.

A hetvenes évek elejére azonban megszaporodtak a kritikai visszhangok. Kezdetben a szigorúan szakmai-pedagógiai problémákhoz kapcsolódtak; később fokozatosan elmélyültek a társadalomkritika irányában. E társadalomkritika néhány fontos pontja a következő. Az iskolai segítségnyújtás tömegméretűvé válása nem a munkanélküliséget csökkenti, hanem a versenyt élezi a munkaerőpiacon. Attól ugyanis, hogy a kompenzáló oktatás bizonyos eszközeinek kellő időben történő "bevetésével" egy szintre lehet - vagy lehetne - hozni a munkaerő-kínálatában jelentkezőket, még nem növekszik meg a munkaerő-kereslet. A szükséges változtatások társadalmi jellegűek. Ilyen követelmény nemcsak a munkaerő képzettségének, hanem a munkaerő piacnak a megváltoztatásta; nemcsak a szines bőrű kisebbség egyenlő iskoláztatása, hanem a szegregáció társadalmi gyökereinek fölszámolása; nemcsak a művelődési egyenlőtlenségek eltörlése, hanem egy radikális kultúrforradalom véghezvitele; nemcsak a tőkés társadalom intézményeinek optimalizálása, hanem eltörlésük vagy radikális átalakításuk.

Az "intézményi forradalom" elképzelései különösen Latin-Amerikai értelmiségi köreiben hódítottak,  de kapcsolódnak az ún. "szabad iskola", "elleniskola", "alternatív iskola" mozgalmaihoz is. Ez az áramlat az iskolát - annak konkrét, társadalmilag megvalósult, hagyományos formáját - nemcsak okozatnak tekinti, hanem egyúttal a társadalmi egyenlőtelnség egyik legfontosabb okának is. Az információk áramoltatásának és a tudás elosztásának bürokratikussá válásában keresi a társadalmi egyenlőtlenségek fönnmaradásának magyarázatát. Ahhoz, hogy ezt az örökölt egyenlőtlenséget meg lehessen szüntetni, a társadalom "iskolátlanítása" szükséges.

Nevelésszociológia Magyarországon

Az első világháború előtt.    Magyarországon az első komoly szociológiai kezdeményezések az 1910-es évek társadalomkritikájával párhuzamosan születtek /Pulszky Ágost, Pikler Gyula, Somló Bódog, Braun Soma és Huszadik Század című folyóirat köré tömörülő radikális értelmiség.) Ezek a kezdeményezések azonban - sajátos módon - elsősorban a jogtudományban indultak meg, s nem vagy csupán alig-alig voltak kapcsolatban a művelődésüggyel.

Természetesen éles kritikák hangzottak el a korabeli közoktatási állapotokkal szemben /többek között pl. a Néptanító című lap hasábjain is az 1910-es években/, s többek között ezek a kritikák készítették elő azt az iskolareformot, amelyet az 1919-es  tanácsköztársaság kezdeményezett. A nevelésszociológia története szempontjából azonban mindezek a kezdeményezések nem többek tudományos kuriózumoknál.

A környezettanulmányozás összefonódott a marxista indíttatású társadalom­tudománnyal. A nevelés külső, társadalmi föltételeinek egyenlőtlenségére és igazságtalanságára a korabeli sajtóban hangsúllyal mutattak rá a szociál­demokrata, forradalmi demokrata és szocialista szakírók. A szociáldemokrata-szocialista indíttatású oktatáskritika jobbára az első világháború előtt és alatt virágzott nálunk, - nagyjából az 1918-19-i forradalmakig. A kommün bukása után a szociáldemokrata párt teoretikusai, de a polgári liberális politikusok és publicisták közül is nem kevesen emigrálni kény­szerültek.

A gyerekek egyénfejlődését súlyosan hátráltató környezeti (családi, iskolai) hatásokat elsősorban pedagógiai-pszichológiai szempontból elemezték a gyermektanulmány (pedaológia) korai képviselői (Nagy László, Nemes Lipót). A gyermektanulmány inkább a század húszas éveinek végén kezdett hatni, és igazi felvirágzása - rendkívül rövid ideig - a második világháborút követő demok­ratikus időszakban következett csak be.

A két világháború között.     Fontosabbnak tarthatjuk a két világháború között kibontakozó művelődéspolitikai kritikát, amely tényanyagának gyűjtésmódját tekintve erősen kapcsolódott a népi irók szociográfiai mozgalmához.

A mozgalmat különböző pontokról nagyjából egyidejűleg kezdeményezték a harmincas évek társadalmi átalakulása iránt elkötelezett tanárai (sárospataki tehetségkuta­tók, illetve Imre Sándor a szegedi éveiben). Kezdemé­nyezésükre nagyszámú iskolai szociográfia született - részben mint a tehetségkutatás előtanulmánya, részben mint a faluföltárás természetes kiindulópontja.  Ezek az iskolaszociográfiák alkotják a közvetlennek tekint­hető előzményeit nálunk az iskola szociális környezet­tanulmányozásának. A "Magyarország felfedezése" című sorozathoz kapcsolódva a század harmincas éveinek második felében divatossá váltak és valósággal elburjánoztak az  egy-egy tanítási intézmény társadalmi környezetének föltárását vállaló könyvek, tanulmányok, adatgyűjtések. Közülük legkiemelkedőbb Németh László könyve a Medve utcai polgári iskoláról, amelynek az iró egy ideig iskolaorvosa volt.

Említsük itt meg azt az adatgyüjtő tevékenységet is, amely a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium keretében folyt /Jankovits Miklós, illetve Nemes Lipót második korszaka), és amely többek között rámutatott a budapesti polgári iskolából való kiemelkedés nehézségeire.

Ami a társadalomstatisztikai adatgyűjtéseket és az ezek alapján végzendő társadalomkritikát illeti, abban többek közt Magyary Imre társadalomstatisztikai szemináriuma vált híressé. A pszichológiai vizsgálatokra alapító társadalomkritikai munkának is megtaláljuk magyar változatát Illyés Gyula Lélek és kenyér című munkájában /amely Kozmutza Flóra lélektani kutatásának eredményein alapszik, s amelyben megrendítő képest fest a korabeli magyar parasztgyermek fejlődésének társadalmi korlátairól.

A második világháború után.   A második világháború végével új lehetőségek nyíltak a nevelésszociológiai munkára. Az újonnan megjelenő pedagógiai vezérfonalak és összefoglalások súlyt helyeztek a kollektiv nevelésre. Sajnos azonban ezzel párhuzamosan, politikai okokból fokozatosan beszűkült az empirikus vizsgálódások lehetősége, úgyhogy mire a nevelésszociológia készen állott,  gyakorlati kutatómunka a Rákosi-rendszerben lényegében nem folyhatott.

Az újabb föllendülés a hatvanas évek elejére tehető (a Kádár-rendszer konszolidálódása), amikor az oktatáspolitikában is újrafogalmazódott számos olyan probléma, amelynek megoldására nevelésszociológiai jellegű vizsgálatokra volt szükség. (A "származás szerinti adminisztrativ kategorizálás" eltörlés.) A hatvanas évek derekán meginduló társadalmi rétegződés vizsgálatok - és az erre irányuló statisztikai adatgyűjtések - jelentik a tulajdonképpeni szociológiai kutatómunka kezdeteit a magyar oktatásügy keretei között.

Számos statisztikai vizsgálat és terepen végzett tanulmány irányult az iskolák ellátottságának, fejlettségének földerítésére, leírására.  Megindult a munka a család pedagógiai munkájának és társadalmi környezetének hatásvizsgálatára is.  A diákéletmódvizsgálatok azokra a körülményekre is fényt derítettek, amelyek között a tanulóifjúság él és tanul.

Mindezek eredményeként meglehetősen világos kép rajzolódott ki a társadalmi rétegződés és tanulmányi eredményesség összefüggéseiről. Ezekből kiindulva a hetvenes és nyolcvanas években további kutatások indultak a környezet hatásmechanizmusainak föltárására /nyelvszociológiai vizsgálatok, szakmunkás életmódvizsgálatok stb./.

Az 1970-80-as évek.     Mintegy másfél évtizeden keresztül a magyar oktatás­szociológiát csaknem teljesen meghatározták azok a társa­dalmi struktúravizsgálatok, amelyek a hatvanas évek derekán indultak, első eredményeik pedig ugyanannak az évtizednek a végére váltak közismertté. Sokáig egyenesen úgy tűnt, hogy ez a megközelítés az egyetlen releváns szociológiai szemlé­letmód az iskolával és az oktatásüggyel kapcsolatban.

A nyolcvanas években túljutottunk ezen az egyoldalú megközelítésen. A struktúravizsgálatok betagolódtak a hazai szociológia egyéb vizsgálati irányai közé, és kitermelték a saját "intézményrendszerüket" is, megőrizve erős statisz­tikai vonzódásukat. Ugyanakkor olyan versenytársaik jelent­keztek a szociológiában, mint a történeti, a néprajzi (kultúrantropológiai) vagy a politológiai megközelítések. Kétségtelen azonban, hogy az oktatásszociológiára ma is sokan úgy gondolnak, mint a társadalmi struktúra­vizsgálatok egy érdekes és fontos (mellék)termékére vagy alkalmazási területére. És bár ez a felfogás túlzott, annyi kétségtelen, hogy mind a mai napig a struktúravizsgálatok határozzák meg a tanulmányi teljesítmények társadalmi mechanizmus-vizsgálatát. Az alábbiakban mégis megpróbáljuk az újabb eredményeket röviden jelezni.

A nyolcvanas évek statisztikai jellegű társadalmi rétegeződésvizsgálata egyrészt az iskolázottság és a rétegeződés történeti tendenciáinak föltárásával, másrészt a településviszonyok leírásával gazdagodott.

Mára már tudjuk, hogy ami a világháborút követően a magyar társadalom rétegeződésében végbement, az lényegileg folytatása volt egy már korábban megindult, de a háborús viszonyok és az ókon­zervativ politikai rendszer miatt megakadt fejlődésnek. A parasztság gyorsuló önfelszámolódása, a munkásság számszerű növekedése, valamint az alkalmazottiak látványosan fontossá váló csoportjai már a harmincas évektől kezdve átalakították a társadalmat. A világháborút követő politikai beavatkozások ezt a folyamatot megzavarták (gyorsították is, de blokkolták is).

Minden valószínűség szerint egy szerves fejlődés medrébe való visszazökkenésnek lehettünk a tanúi a hetvenes években, nem pedig a társadalmi mobilitás csatornái látvá­nyos beszűkülésének. Azzal azonban, hogy a társadalmi rétegekben való elhelyezkedés különféle útjai részben megszüntek (vagyoni különbségek, a termelőtőke tulajdona stb.), az iskolai pályafutás a korábbiaknál sokkal nagyobb súlyra tett szert minden keleteurópai társadalomban. Azzal pedig, hogy az iskola állami monopóliuma teljessé vált, az érvényesülés csatornája is erős állami kontroll alá került.

Mindez mégsem akasztotta meg a lényegi tendenciát, amelyet leginkább úgy lehet leírni nálunk is, mint egyfajta középosztályosodást - még ha ez más ütemben és más szinten valósult is meg Kelet-Európában, mint a világ egyéb régió­iban. A tanulmányi teljesítmény társadalmi struktúrára gyakorolt hatása ezért várhatóan még hosszú időn keresztül erős lesz nálunk; dominánsabb, mint az iparilag fejlett országokban.

A tanulmányi teljesítmények és a társadalmi háttér hagyományosan statisztikai-pedagógiai vizsgálatai a nyolcva­nas években nálunk is hoztak új eredményeket, mégpedig bizonyos hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sajátos iskolai elhelyezkedésének föltárásával.

Például nálunk is megkezdődtek a lányok és a fiúk esélyegyenlőtlenségének vizsgálatai.  Bár a lányok pályaválasztásának struktúrája egészében megegyezik a fiúkéval (azaz tehát ami a középiskolai és felsőfokú továbbtanulások arányait illeti), a részletekben (pl. diplomás vagy középfokú végzettséget igénylő foglal­kozások) közismerten sok az eltérés. Jelen össze­függésünkben ebből annyi a fontos, hogy a lányok pályaválasztása kevésbé függ össze a szüleik iskolá­zottságával, mint a fiúké. Úgy tűnik, hogy a lányok erőteljesebben használják fel a (felső)oktatást a szüleikétől eltérő pályára kerüléshez.

A korábbi évek társadalmi struktúrakutatása Magyarországon is utat talált a társadalmi státus­modellekhez.  A nyolcvanas években letisztult és imponáló matematikai elemzésekkel alátámasztott magyarországi vizsgálatok a társadalmi státusok gyakori inkonzisztenciáit tudták kimutatni. A társadalmi státust ugyanis többféle dimenzió együttes hatásaként tudják leírni._  Az egyik dimenzióban történő elmozdulás nem jelent szükségszerűen elmozdulást a másik dimenzióban; így alakítva ki, általában szaporítva-növelve a státusinkonzisztenzia eseteit.

A hivatkozott vizsgálatok szerint például a társadalmi mobilitásban legnagyobb szerepe van a kulturális, illetve az anyagi dimenziónak: itt következhetnek be a leghamarabb elmozdulások. Ugyanakkor a területi dimenzió a leginkább ellentálló. Itt csak vontatottan tükröződnek vissza például a kulturális dimenzióban bekövetkező változások. Kevésbé elméleti módon kifejezve ez annyit jelent, hogy az ország települési viszonyai erős, ellenálló és visszatartó feltételeket teremtenek. Behatárolják a fiatalok pályafutását és iskolai eredményességét csakúgy, mint foglalkozását és beilleszkedését a munka világába. Ezért vált a nyolcvanas évek kezdete óta a területi szempontú  oktatáskutatás mind jelentősebbé.

A területi megközelítés megpróbálkozik azzal, hogy a tanulmányi teljesítményekre ható társadalmi tényezőket az egyén környezetének bővülő körei szerint csoportosítsa. Vagyis a makroszintű statisz­tikai megközelítést igyekszik egybekapcsolni a kérdőíves- mintavételes vizsgálatokkal, az egyedi esettanulmányokkal (amelynek módszerét főként a néprajzi társadalomkutatásból leste el), illetve a szocializációs vizsgálatokkal, amelyek az egyénfejlődést a szociálpszichológia eszközrendszerében kapcsolják össze a társadalmi csoportokban végbemenő válto­zásokkal.

Bár a szocializációs vizsgálatok (pedagógiai szociálpszichológia) háttérbe szorultak a magyar oktatáskutatásban, a nyolcvanas években is volt figyelemre méltó hozzájárulásuk a tanulmányi teljesítmények társadalmi értelmezéséhez. A legfontosabb e vizsgálatokban minden bizonnyal az, hogy az érték és az érdek fogalmaival kötik össze a társadalmi csoportokban és az egyéni fejlődésben végbemenő változásokat.  Ezzel nemcsak a csoportdinamikai szemléletet rehabilitálja, hanem egyúttal megelőlegezi a tanulmányi teljesítmények  politológiai jellegű vizsgálatát is.

Meghatározások

Határtudomány.     A nevelésszociológia - mint tudomány - fogalmának meghatározása azért nem könnyű, mert még nem alakult ki egységes vélemény sem tárgyát, sem föladatait illetően . Ezért nevelésszociológiáról - vagy az egyes részletkérdéseiről - szóló földolgozásokban a legkülönfélébb értelmezési lehetőségek fordulnak elő. Mielőtt megkísérelnénk körülhatárolni tudományunkat, röviden az értelmezés e különböző lehetőségeit tekintjük át.

 A szociológus számára természetes, hogy a szociológia adott ismeretanyagából induljon ki. Ebben az esetben nevelésszociológián értik az olyan szociológiai összefoglalókat, amelyek főként pedagógus hallgatóságnak vagy olvsóközönséégnek készültek. Az ilyen összefoglalások /sorozatok, kurzusok/ annyiban különböznek egyéb társadalomtudományi ismeretterjesztéstől, hogy hangsúlyosabban tárgyalják a pedagógust érintő, őt érdeklő általános szociológiai vonatkozásokat.

 E megoldást tovább is lehet fejleszteni. Ha nevelészociológiát nem pusztán az általános szociológiai szakmai közönség számára előadott változataként fogjuk fel, hanem bizonyos részeredmények együttesének, akkor a különféle szakszociológiai eredményekhez fordulhatunk. Ebben a meggondolásban a nevelésszociológia nem más, mint az egyes szakszociológiák /településszociológia, családszociológia, szervezetszociológia stb./ olyan megállapításainak gyűjteménye és csoportosítása, amelyek valamiképp összefüggenek vagy összefügghetnek az oktató-nevelő munkával. Ez a nevelésszociológia a másutt született eredmények újszerű csoportosítása.

 A pedagógus- és az oktatásügyben dolgozó többi szakember - számára viszont az a természetes, ha a nevelésszociológai az oktatás-nevelés, illetve az oktatási rendszer problémáiból indul ki. Ilyen típusú összefoglalók rendszerint pedagógusok tollából születnek, akiknek a "nevelés" a probléma, a "szociológia" viszont csupán eszköz e problémák újszerű megfogalmazására-megoldására.

 Az ilyen nevelésszociológiai összefoglalók egyik típusa az oktatás-nevelés gyakorlatát tartja szem előtt, ahogyan az iskolai keretben - rendszerint az osztály - és órarendszer föltételei között - zajlik le. A szociológiai ismeretanyagból nem az elméleteket választják ki elsősorban, hanem a módszereket; e módszerek alkalmazására törekszenek az iskolai gyakorlatban. Ezt annál is inkább tehetik, mert elvileg a módszertan születik ugyan az elmélet céljaira, gyakorlatilag mégsem csak az elméleti fölismerések fejlesztik tovább a módszertant; a kutatási módszerek területén legalább ugyanannyi fontos újítás született már /amely viszont visszahatott az elméletre/.

A kutatási módszerek e relatív önállósága teszi lehetővé a nevelésszociológia szociotechnikaként való fölfogását; az ilyen összefoglalókat csupán a legszügségesebb mennyiségben kíséri az eredményekhez nélkülözhetetlen szociológiai fogalmak magyarázata. /Emellett tudnunk kell azt is, hogy a pedagógus általában erősen érdekelt az új technikák kipróbálásában és elsajátításában, ha ettől szakmai megbecsültségének emelkedését várhatja.)

Ha viszont az oktatásügyi szakember a tágabb horizontú oktatásügyi problémák iránt érdeklődik, számára a nevelésszociológia az oktatási rendszerben szükséges döntéselőkészítés szociológiai fegyvertárává válhat. Azok a kutatási eredméynek - és a megértésükhöz óhatatlanul szükséges szaknyelvi fogalomrendszer - tarthatnak számot érdeklődésre, amelyek az oktatási rendszerben fölmerülő, megoldást igénylő problémákkal állanak kapcsolatban. A nevelésszociológia ebben az értelmezésben azoknak az intézkedéseknek tervezett és nem tervezett társadalmi hatásaival foglalkozik, amelyek például az iskolahálózat területi elhelyezésére, a beiskolázására és a pályaválasztásra, új iskolatipusok kialakítására, az iskolarendszer tagolására, a pedagógusok képzésére és foglalkoztatására vonatkoznak. Más szóval a nevelésszociológia ebben a perspektivában az oktatástervezés kiegészítője - amennyiben az oktatástervezés a társadalmi tervezés jegyeit hordozza.

Azok, akik a nevelésszociológiával mint tudománnyal nem csupán érintőlegesen foglalkoznak - mint szociológia más területei iránt elkötelezett társadalomkutatók vagy az oktatásügyi problémák iránt fogékony pedagógusok-, megkísérlik a nevelésszociológiát önálló elméletté építeni. Ez általában úgy történik, hogy az oktatás-nevelés vagy az oktatási rendszer problematikáját egy-egy szakszociológai vagy kutatási szemlélet, irány szempontjából gondolják végig.

A nálunk is legismertebb ilyen kisérlet az, amely a társadalmi szerkezet kutatásából kiindulva fogalmazza meg az oktatás-nevelés kérdéseit, és ennek megfelelő eljárásokkal keres elméleti vagy empirikus választ rájuk. Nálunk ma még szokatlan, másutt mind gyakrabban előfordul, hogy az oktatás-nevelés problémakörét a szervezetek szociológiája felől közelítik meg, hogy rámutassanak arra, az oktató-nevelő munka jelenségei és nehézségei milyen mértékben függenek össze az oktatási intézmények belső világával, valamint az egész oktatásügy szervezeti kereteivel és folyamataival /struktúra, információáramlás, döntés, vezetés stb./ Ismét más lehetőség, amikor a kutató a társadalmi beilleszkedés /szocializáció/ fogalmi keretében gondolja végig és rendszerezi az oktatás-nevelés jelenségeit. Ebből a nézőpontból az intézményes oktató-nevelő munka nem egyéb, mint a legszélesebben értelmezett szocializáció egy formája /intézményesült és szervezett formája, hiszen így kívánja a modern munkamegosztás/. Ebben az esetben a nevelésszociológia a társadalomba való bevezetés összes eseteit vizsgálja - egyik változatként azt az intézményesült és szervezett formát is, amely a társadalmi munkamegosztás történetével párhuzamosan kialakult-, és közöttük von párhuzamot, illetve mutat rá az elkerülhetetlen konfliktusokra.

Típusai

A nevelésszociológia meghatározásának efajta kisérletei /amelyek közül csak jellemzésül idéztünk, a példák számát szaportíhatnánk/ a legfontosabb valamennyi közt. De miközben meghúzzák a nevelésszociológia illetékességének határait, bizonyos jelenségek elkerülhetetlenül kivül rekednek. Egyfelől tehát meghatározzák - sőt bizonyos irányokban még bővítik is - a nevelésszociológia kutatási területét; másfelől viszont korlátozzák is. Ezért az önálló szociológiai elmélet /szakszociológia vagy kutatási irány/ által meghatározott nevelésszociológia valahogy mindig szűkebb, mint az oktatás-nevelés valós kérdéseinek teljes köre. A nevelésszociológia e meghatározásait aszerint tipizálhatjuk tehát, hogy miként használják a "nevelés" és a "szociológia" fogalomkörét.

Magyarul is, más nyelveken is számos változata született már a "nevelésszociológia" szónak. De minden meghatározás valamiképp a "nevelés" fogalomkörében marad: a "nevelés" kategóriájának egyfajta átértelmezése. Ezeknek az átértelmezéseknek két tipusa lehetséges: vagy leszűkítjük a "nevelést" az iskolai oktatás-nevelés gyakorlatára, vagy annyira kitágítjuk, hogy az egész oktatási rendszer működése beleférhessen. Ennek megfelelően különböztetjük meg a problémák két körét, amelyeket a nevelésszociológia tárgyaként kiválaszt. Különbözőképpen érthetjük a "szociológia" kifejezést is.

Ha a megszerzett, rendszerbe foglalt, tanítható és tanulandó ismereteket értjük rajta, akkor vagy a pedagógusoknak szóló szociológiai ismeretterjesztést, vagy az oktatás-nevelés egészére vonatkozó szakszociológiai eredményválogatásokat lehet nevelésszociológiának nevezni.

Ha ezzel szemben szociológián a társadalmi jelenségek és folyamatok vizsgálatának és magyarázatának egy-egy irányát vagy szemléletét értjük, s ezt az iskolai tevékenységre szűkítjük-konkretizáljuk, akkor előttünk áll az un. "szociálpedagógia". A szociálpedagógus szemléletének lényege az a fölismerés, hogy a mindennapi oktató-nevelő munka összefonódik a társadalmi környezet tényezőivel; illetve az a meggyőződés, hogy a társadalom a nevelés aprómunkája révén megváltoztatható.

De ha nem az oktatás-nevelés aprómunkájára figyelünk, hanem a tágabb összefüggésekre, akkor olyan nevelésszociológiát kapunk, amely egy-egy "nagy elmélet" szálára fűzi föl az oktatásügy problémáit.

Végül a szociológiát leszűkíthetjük kutatási módszertanának területére is. Ilyenkor nevelésszociológián valamiféle pedagógiai szociotechnikát értenek csupán; vagy az oktatási rendszerrel kapcsolatos döntéselőkészítésket.

Szakszociológia.      A nevelésszociológia ismeratanyaga ma tehát még aligha tekinthető lezártnak és egységesnek. A meghatározás nehézsége abból adódik, hogy a jelenségvilág, amelyet a nevelésszociológia tanulmányozni kíván, rendkívül összetett. Egy ilyen bonyolult jelenségvilág értelemszerűen számos ponton függ össze a társadalom más kérdéseivel; ezért a társadalomkutatás sokszor találkozik vele és mond lényegeset róla. Ez a magyarázata sokféle szociológiai megközelítésnek, amely mind igényt tart arra, hogy "nevelésszociológiai" legyen. Egy közös vonásuk van: mind oktatási-nevelési problémákat elemeznek szociológiailag.

Szociológiailag elemzeni egy-egy jelenséget annyit jelent, mint társadalmi összefüggéseibe helyezni. Vagyis nem nézzük többé önmagában, és most nem tulajdonítunk önálló jelentőséget neki. A szociológiai elemzés számára éppen azok az áttételek és közvetítések érdekesek, amelyek révén az oktatás-nevelés kérdései a társadalmi viszonyrendszer talaján kialakulnak, és a társadalmi meghatározottság révén változnak, fejlődnek tovább.

A pedagógust elsősorban az oktatás-nevelés - vagy ennek kerete: az oktatásügy - érdekli; megértéséhez azonban esetenként igénybe veszi a szociológia eszközeit és fogalmi rendszerét is. A szociológus viszont a társadalomra figyel; az oktatásüggyel csupán annyiban foglalkozik, amennyiben megismerése közelebb segít a társadalom jelenségvilágának és folyamatainak tüzetesebb megértéséhez.

Ezért nehéz önálló nevelésszociológiáról beszélni - a szónak abban az értelmében, ahogyan a pedagógia egyet területei önállók. Szívesebben neveznénk mindezt az oktatási-nevelési problémák különféle szociológiai megközelítéseinek. A különböző problémákat ugyanis más-más megközelítéssel lehet jobban leírni és megmagyarázni. Éppen ezért amikor "nevelésszociológiát" mondunk, legalábbis a következő aspektusokat értjük rajta.

• A nevelés szociológiája (vagy pedagógiai szociálpszichológia). Itt azokról a legátfogóbb összefüggésekről van szó, amelyek a nevelés - mint a társadalomba való bevezés - folyamatát szükségessé és lehetővé teszik. Alapkérdése: hogyan "termelik újra" viszonyaikat a társadalom tagjai egy-egy gazdasági-társadalmi alakulat története során, ha életük nagyon is véges? Válaszul a nevelés szociológiája a nemzedékváltás folyamatát emeli ki. A nemzedékváltás az idősebb generáció számára a természettől elhódított környezet /a kultúra/ legfontosabb elemeinek továbbadását jelenti; az ifjabb nemzedéknek a társadalomba való beleszövés feladatát. Hogyan válik az új nemzedék tagja fokról-fokra felnőtté, a társadalom tagjává - emberré? Milyen hatások alkotják a szocializáció folyamatát?
• Pedagógiai szociológia. Ez a kifejezés a nevelésszociológiának a neveléstudományok közé tartozását hangsúlyozza. Azoknak a társadalmi együtteseknek /"nevelési rendszereknek"/ a szociológiai elemzését értjük rajta, amelyek körülveszik a gyermeket /elsősorban a tanulót/, és meghatározzák iskolán kívüli - sőt nagyrészt iskolán belüli - életét, teljesítményeit, pályafutását. E társadalmi együttesek közül - a gyermek fejlődési szakaszait is figyelembe véve - legfontosabbnak a családot tartjuk; a pedagógiai szociológia egyik nagy fejezete éppen a családi hatásrendszer számbavétele, föltérképezése és eredetének szociológiai analízise.

A gyermek fejlődése során később mind nagyobb szerepet kapnak a környezetében megtalálható - különböző származású, összetételű funkciójú - csoportok; nagyobbrészt a gyermek kortársaiból tevődnek össze. Ezen a terepen alakítja ki elős pajtási-baráti csoportok elkisérik őt a lakóhelyi környezetben csakúgy, mint a lakóhelyen - vagy azon kívüli - működő fontos intézményekben. Az intézmények közt vannak olyanok, amelyek kimondottan a nevelés céljait szolgálják /bölcsöde, óvoda, iskola, ifjúsági mozgalom, sportegylet stb./, más részük nem nevelési célú, de nevelő funkciókat is gyakorol. A felnőttnevelést számításba véve, a pedagógiai szociológia érdeklődési köre kiterjed azokra a társadalmi együttesekre is, amelyekben a felnőtt elhelyezkedik, amelyeknek tagjává válik. Számos társadalmi együttest említhetnénk /például a pártot vagy a különböző szakmai szervezeteket/; pedagógiai szempontból - már csak általános jellege miatt is - a munkahely az egyik legfontosabb közöttük.

• Iskolaszociológia. Az iskolaszociológia rámutat azokra a szervezeti keretekre, amelyekben az emberi tevékenységek - főként a társadalmi méretű munkamegosztás eredményeként - lezajlanak, és megkeresi az oktatásügyi /nevelési/ intézmények helyét e társadalmi szervezetek között. Föltárva a szervezetek általános jellemvonásait, megismeret azokkal a hasonlóságokkal, amelyek minden szervezetben, így az iskolában is megtalálhatók, s amelyek következtében új hangsúlyt kaphatnak az iskolai élet eddig mellékesnek tekintett jelenségei /iskolai hierarchia, iskolai tevékenységek az oktatás-nevelésen kívül, a tanár-diák viszony, az iskolai rendbontások stb./. A társadalmi környezet kérdése ebben a megközelítésben úgy vetődik föl, mint az iskolai szervzet tagjainak magatartását, föladatainak /un."szerepeinek/ megvalósítástá motiváló tényezőrendszer, amely együtt hat vagy konfliktusba kerül az ideálisan elképzelt iskolai magatartásokkal.

A szülők, a lakóhelyi intézmények, a helyi társadalom alkotják az iskolai szervezetek "környezetét"; amellyel az iskola funkcionális kapcsolatban áll. Ez azt jelenti, hogy a központi előírások mellett - részben azok helyett is - a környezet közvetlen szükségleteit elégíti ki; ez feszültségekhez is vezethet, ha a különféle szükségletek éppen keresztezik egymást. Szükségletei révén a környezete mintegy "szivóhatást" gyakorol az iskolai szervezetre, és e "szivóhatás" az iskola belső folyamatain is jól nyomon követhető. Az iskolaszociológia egyuttal elemzi azt a kapcsolatrendszert, ahogyan egy-egy iskola a tanügyigazgatási rendszerbe épül. îgy egész szervezetrendszerrel van dolgunk; az oktatásügy fölépítése a tisztviselő-hivatali munkamegosztás törvényszerűségei szerint alakul, és e törvényszerüségek nemcsak az igazgatásban, hanem az iskolák munkájában - ritmusában, jellegében, minőségében stb. - is megfigyelhetők. Az oktatásügy mint komplex szervezet maga is beépül azok közé a társadalmat átfogó szervezetek közé, amelyek szocialista viszonyaink közt az állam polgárok társadalmi juttatásaiért felelősek. îgy vonható párhuzam e különböző komplex szervezetek /pl. az egészségügy és az oktatásügy/ emberi viszonyai, környezeti kapcsolatai, társadalmi helye és működése között.

•  Az oktatásügy szociológiája. A szociológusok ujabban szivesebben beszélnek az oktatásügy szociológiájáról, mint a hagyományosan csengő nevelésszociológiáról. Ezzel is elhatárolják magukat a neveléstudomány különböző területeitől. Valójában azonban az "oktatásügy szociológiája" több, mint szociológiai elhatárolódás a pedagógiától. Rendszerint azokat a vonatkozásokat értjük rajta, amelyek az oktatási rendszert a nagy társadalmi mozgásokhoz és folyamatokhoz kapcsolják. Amikor az oktatásügy szociológiájáról beszélünk, a társadalmi változás-növekedés-fejlődés, a társadalmi integráció, a társadalmi mobilitás folyamatait vizsgáljuk, s eközben kijelöljük az oktatási rendszer helyét és szerepét e folyamatokban. Az oktatásügy szociológiája ezért olyan tárgykörökkel foglalkozik, mint pl. az oktatási rendszer szerepe a gazdasági-társadalmi fejlődésben; a társadalmi szerkezet változásainak /vagy konzerválódásainak/ útja-műdja az oktatási rendszer révén; a társadalmi integráció vagy dezintegráció folyamatainak nyomai az oktatási rendszerben és befolyásolása az oktatásügy eszközeivel stb.

Az emberi fejlődés szociológiája.   Nehéz választani a lehetséges nézőpontok és rendezési elvek között, amikor a nevelésszociológia alapjaival ismerkedünk. Ahhoz azonban, hogy az ismereteket valamiképp elrendezzük, mégiscsak választanunk és rangsorolnunk kell. Ez a könyv az oktatás-nevelés szociológiai megközelítései során használatos fogalmakat a társadalomba való bevezetés folyamata mentén próbálja meg összegyűjteni és elrendezni.

Egyrészt úgy tűnik, hogy a különféle szociológiai öszegező teóriák közül a szocializáció folyamatának elmélete és kutatása fedi át leginkább azokat a jelenségeket, amelyekkel a neveléstudomány hagyományosan foglalkozik. Másrészt e társadalmi folyamat kutatása során válik nyilvánvalóbbá, hogy milyen szoros kapcsolatban állanak egymással az ember társadalmát és viselkedési törvényeit tanulmányozó különféle tudományok /például az etnológia, a szociológia és a pszichológia/. Végül, a szocializáció folyamatát végigkisérve viszonylag egyszerűen kapcsolható össze a nevelés e szűkebb értelemben vett szociológiája problémánk más szociológiai megközelítéseivel.

Kiindulásul tehát a "nevelés" szociológiai elemzését választjuk. Azokat a társadalmi együtteseket fogjuk megvizsgálni szociológiai szempontból, amelyek a nevelés - mint a társadalomba való bevezetés - folyamatát elősegítik és meghatározzák. Szociológiai szempontból és eszközökkel: ez annyit jelent, hogy föltárjuk e társadalmi együttesek helyét a társadalom szerkezetében, s bemutatjuk a közvetítések láncolatát a társadalmi struktúra és a szocializáció menete között.

Kapcsolatai: Az előbbi meghatározásokból az következik, hogy a nevelésszociológiát a szociológiához, a pszichológiához és a pedagógiához fűzik a legszorosabb kapcsolatok.

• A nevelésszociológia - mint szakszociológia - a szocializációs folyamat társadalmi föltételeit nyomozza. A szakszociológiáknak számos további specializálódott águk van. Közülük egyesek bizonyos társadalmi intézményeket vizsgálnak /pl. jogszociológia, tudományszociológia/; mások társadalmi együttesek kutatására különültek el /társadalmi rétegződésvizsgálat, szervezetszociológia, csoportkutatás stb./; ismét mások egy-egy társadalmi folyamatot tanulmányoznak /társadalmi mobilitásvizsgálatok, társadalmi organizáció és dezorganizáció és így tovább/. Amikor a nevelésszociológia a szocializációs folyamat társadalmi tényezőit kutatja, a szóba kerülő társadalmi csoportokat és szervezeteket más szakszcoiológiák nymán tanulmányozza /pl.a családszociológia, a csoportkutatás, a szervzetszociológia stb. segítségével/. Megvan azonban a sajátos mondanivalója ezekről a társadalmi együttesekről: az, hogy miképpen közvetítik a társadalmi struktúra meghatározó hatásait /részben pedig, hogy miképpen hatnak vissza rá/.
•   A nevelésszociológiát az fűzi a szociálpszichológiához, hogy onnan vette át és fejlesztette tovább egyik kulcsfogalmát, a szocializációt. Minthogy ennek a fogalomnak valóban kulcsszerepe van a nevelésszociológiában, részletes elemzésére később még visszatérünk. Elöljáróban csupán annyit jegyzünk meg, hogy a szociológiai tipusú szociálpszcihológia egyik legfontosabb eredménye annak a folyamatnak a leírása, amelynek révén az egéyn beilleszkedik az őt körülvevő környezetbe. A szociálpszichológia sajátos érdeklődési területe ennek a beilleszkedésnek a mechanizmusa, valamint a beilleszkedés folyamatának eredményei a személyiségben. A nevelésszociológia tulajdonképpeni vizsgálati tárgya - mégpedig szociológiai szempotok szerint és eszközökkel - az a társadalmi környezet, amelynek az egyéén a tagjává válik.

Alapkutatás - alkalmazott kutatások.    Milyen hasznát látja a neveléstudomány a nevelésszociológiának? Kettejük között a viszony az alapkutatás és az alkalmazott kutatás viszonya. A pedagógia fölhasználja, alkalmazza saját problémái megoldása közben azokat az alapkutatásokat, amelyeket a nevelésszociológia már elvégzett. Nyilvánvaló, hogy mindenfajta társadalomtudományi kutatás - távlataiban legalábbis - a gyakorlat vonzásában születik és közvetve arra hat vissza./

Az alapkutatások minden tudomány fejlődésének nélkülözhetetlen, sőt legfontosabb motorjai. Az alapkutatások során dolgozzák ugyanis ki azokat az eredményeket, amelyeket azután majd meg lehet kisérelni alkalmazni a gyakorlatban.

Az alkalmazott kutatások számára a gyakorlat teszi föl a kérdést. Arra kell feleljenek, hogy bizonyos alapkutatási eredmények birtokában egy-egy gyakorlati probléma miképpen oldható meg. Ez az a terület, ahol a tudomány  behatol a mindennapi életbe és közvetlen termelőerővé válik. Alkalmazott kutatás nélkül az alapkutatás - és az ennek révén kifejlesztett tudomány - az emberiség szempontjából "holt tőke", holmi szellemi időtöltés maradna. Ezért az alkalmazott kutatás nélkülözhetetlen folytatója az alapkutatásoknak; azaz a kettő föltételezi és kiegészíti egymást.

Mit jelent azonban az "alkalmazott kutatás" a pedagógia - vagy általánosabban: egy társadalomtudomány - területén? Mit értünk azon, hogy "gyakorlati problémákat" old meg - többek között a nevelésszcoiológiai alapkutatások segítségével is? Azt, hogy bizonyos társadalmi tevékenységek, folyamatok irányítását, szabályozását, ellenőrzését segíti elő.

Az az egyetemes társadalmi folyamat, amelynek szabályozását a pedagógia hivatott elősegíteni, a nevelés. A neveléstudomány föladata többek között, hogy kutatási eredményeivel különböző döntéseket készítsen elő az osztályban /módszertan/, az iskolában vagy akár magában az egész oktatási rendszerben. Ehhez a döntéselőkészítő munkához nyújthat segítséget a pedagógiának a nevelésszociológia is /a pedagógia más társadalomtudományaival együtt/. Mégpedig azáltal, hogy bizonyos általános törvényszerűségeket tár föl a nevelés mint társadalmi beilleszkedés föltételeiről; megismertet a tényekkel, amelyek között az átfogó értelemben vett nevelés folyik.