Tanulmányok, kutatások

FENNTARTOTT ÉRDEKTELENSÉG _Európai Roma Jogok Központja 2007.

Roma gyermekek a magyar gyermekvédelmi rendszerben

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által közölt statisztikai adatok szerint 2005-ben (a legfrissebb elérhető adat) 17 457 tizennyolc éven aluli gyermek volt a gyermekvédelmi szakellátásban egy, az állam által kijelölt gyám felügyelete alatt. Ezek közül a gyermekek közül 14 907-en éltek átmeneti nevelésben, 1764-en tartós nevelésben és 785 gyermek várt átmeneti otthonban elhelyezésre.

Széles körben elfogadott tény, hogy a gyermekvédelmi rendszerrel kapcsolatba kerülve a roma származású gyermekek a nem-roma származású gyermekekhez képest különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, bármelyik országról legyen is szó. Az ENSZ Gyermek Jogainak Bizottsága (továbbiakban: Bizottság), amely a Gyermek jogairól szóló egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) végrehajtásáért felelős, Magyarországra vonatkozó legfrissebb záró észrevételeiben kijelentette, hogy “különösen aggasztja a roma gyermekek arányának túlsúlya az intézményekben”.2 Az etnikai alapon lebontott adatok hiányában nehéz arra vonatkozóan részletes információt adni, hogy valójában mekkora a roma származású gyermekek szakellátásban részesülők közti felülreprezentáltsága. Ettől eltekintve, a roma származású gyermekeknek a gyermekvédelmi rendszeren belüli helyzetével kapcsolatban három problématerület határolható el:

1. A roma származású gyermekek nagyarányú felülreprezentáltsága a gyermekotthonokban,

2. Az etnikai identitással kapcsolatos kérdések befolyása a roma származású gyermekek örökbefogadására, és

3. A gyermekvédelmi szakellátásban részesülő roma gyermekek aránytalanul magas számú értelmi fogyatékossá nyilvánítása.

Mindezekről elmondható, hogy nagyrészt a történelmi és a jelenlegi, romák ellen irányuló rasszizmusnak és diszkriminációnak, illetve a romák jelentős részének ebből következően sérülékeny gazdasági-szociális helyzetének köszönhető. Ugyanakkor a magyar gyermekvédelmi rendszer működésével kapcsolatban széles körben megfogalmazott aggodalmak is hallhatók. A kutatás során megkérdezett szakemberek például megfogalmazták azt a problémát, hogy a gyermekvédelmi rendszer jogi szabályozásában fennálló hiányosságok lehetővé teszik, hogy a  gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók és a közhivatalnokok a romák és más hátrányos helyzetű gyermekek alapvető jogait nem teljes mértékben tiszteletben tartva végezzék munkájukat.

A veszélyeztetettség fogalmának tág definíciója és ebből következően széleskörű alkalmazása például ahhoz vezet, hogy anyagi okok miatt is emelnek ki családjukból gyermekeket, miközben ezt a törvény tiltja. Következésképpen roma gyermekek generációinak széles szegmense nő fel vér szerinti családjának gondoskodásától és védelmétől távol, gyakran intézményi környezetben, és egy mindenféle támogatási háttér nélküli felnőtt életre kárhoztatva. Záró észrevételeiben a Bizottság aggodalmát fejezte ki “a helyettesítő védelembe vett gyermekek magas aránya miatt. A gyermekek gyakran anyagi okok miatt, hosszú időre kerülnek helyettesítő gondoskodásba, sok köztük a nagyon fiatal és a fogyatékossággal élő. A Bizottság sajnálattal állapítja meg, hogy az ilyen gyermekeknek körülbelül a fele nem nevelőszülőkhöz, hanem állami intézetekbe kerül, [és hogy] nem tesznek elegendő erőfeszítést a gyermekeknek a családjukba történő mielőbbi visszahelyezésére”.

Letölthető  PDF-ben!

ÉLETÜNK FORDULÓPONTJAI _ KSH 2012.

Ezt a címet viselte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének 2001-ben megkezdett kérdőíves vizsgálatsorozata. Abban az esztendőben, vagyis egy bő évtizeddel ezelőtt több mint 10 000 férfi t és nőt kerestünk fel kérdőívünkkel. Kiválasztásuk véletlenszerűen történt, biztosítva azt, hogy arányosan képviseljék az ország – 2001-ben még – 18–75 év közötti népességét: a megyéket, városokat és falvakat, a családalapítás előtt állókat, a gyermekes családokat, az egyedülállókat csakúgy, mint a középkorúakat és a nyugdíjasokat. 

A kérdőív a családi események, az egészségi állapot, a munkába lépés – munkavállalás, a nyugdíjba vonulás, a megélhetési viszonyok iránt érdeklődött, de az emberek közérzetének, aggodalmainak okait is kérdezte. Az ún. „követéses vizsgálat” további lépéseként válaszadóinkat később még két alkalommal, 2004-ben, majd 2008/2009 fordulóján újra felkerestük. Így folyamatosan tudtuk vizsgálni, hogy az élet jelentős fordulópontjai, a családalapítás, a gyermekvállalás, a család felbomlása, a munkavállalás, a nyugdíjba lépés és számos más esemény milyen változásokat jelentett a mindennapokban. Az eredményekből tanulmányok, kiadványok készültek. Néhány érdekes részletről válaszadóink eddig már két alkalommal is értesülhettek a mostanihoz hasonló, számukra megküldött kis kiadványból. 2012 őszén válaszadóink immár negyedik felkeresésére készülünk. „Kedvcsinálóként” ezúttal is készítettünk egy kis ízelítőt az eddig lezajlott felmérések eredményeiből. Ezzel is szeretnénk megköszönni, hogy válaszadóink önzetlenül támogatták munkánkat. Reméljük, hogy – hasonlóan az eddigiekhez – negyedik találkozásunk is eredményes lesz, ami életünk újabb fordulópontjainak megismerését teszi lehetővé.

Letölthető  PDF-ben!

A MUNKAERŐPIAC PEREMÉN LÉVŐK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS  _ Bakó Tamás, Cseres-Gergely Zsombor, Kálmán Judit, Mol-nár György (kutatásvezető) és Szabó Tibor  2014.

Magyarországon több mint egymillió a munkaerőpiac peremén lévők száma. Azokat soroljuk ebbe a körbe, akiknek van ugyan állásuk, de az bizonytalan és rosszul fizetett, akik alapvetően – formális vagy informális – alkalmi- és idénymunkákból élnek, akik ellátott vagy ellátást nem is kapó munkanélküliek, vagy munkanélküli státuszukat éppen közfoglalkoztatás szakítja meg, akik pályakezdőként vagy gyermekgondozás után nem találtak még munkát. Mintegy 3,5-4 millió azoknak a száma, akiknek a háztartásában van a munkaerőpiac peremén lévő tag. Közülük azoknak különösen nehéz a helyzete, akiknek a háztartásában a munkapiac peremén lévőkön kívül nincs is más aktív tag: ők közel másfél millióan vannak. Ezen belül különösen annak az egymillió embernek kell folyamatosan súlyos megélhetési gondokkal küzdenie, aki-nek a családjában van – ellátásban részesülő, vagy ellátás nélküli – munkanélküli.

A 2011. évi Háztartási Költségvetési és Életszínvonal Felvételen (HKÉF) végzett számításaink azt mutatják, hogy jelentős részük súlyosan deprivált. 35-40 százalékuk nem tudja megfe-lelően fűteni a lakását, mintegy 70 százalékuk nem jut legalább kétnaponta húshoz vagy an-nak megfelelő főételhez, egyáltalán nincsenek tartalékaik, sőt mintegy felüknek jelentősek a lakhatással kapcsolatos tartozásai is. Több mint negyedük nem tudja kiváltani saját, vagy gyermekei gyógyszerét. Keveset és egészségtelen összetételben étkeznek, a munkaerőpiacról történő kiszorulás okozta romló szociális helyzet az élelmiszer-bevitel mind mennyiségi, mind pedig minőségi csökkenésével jár, amelynek hosszú távú hatásai lehetnek (egészségügyi prob-lémák, alultápláltság, gyenge erőnlét, koncentrálóképesség alacsony foka, stb.). Fogyasztásuk terjedelme és szerkezete nem teszi lehetővé munkavégző képességük újratermelését, gyerme-keik megfelelő körülmények között történő felnevelését.

Márpedig, ha a háztartás létfenntartása kerül veszélybe, akkor megnő az esélye annak, hogy a háztartás tagjai végérvényesen kiszorulnak az elsődleges munkaerőpiacról. Ez döntően azért következhet be, mert a munkapiaci részvétel feltételezi, hogy az egyén képes fedezni az állás-keresés, illetve a munkába járás fix költségeit, továbbá a munkaképesség fenntartásához szükséges költségeket.

Nemzetközi összehasonlításban nézve Magyarországon meglehetősen magas az egyenlőtlenségeket mérséklő társadalmi jövedelem-újraelosztás aránya. Ennek azonban a nyugdíjak, nyugdíjjellegű ellátások és gyermekgondozással kapcsolatos jövedelmek (beleértve a gyer-mekek utáni adókedvezményt) teszik ki a nagy részét. Az újraelosztás célzottsága nagyon gyenge, a felső 3 jövedelmi decilisbe tartozóknak jutó társadalmi transzferek összege na-gyobb, mint az alsó 3 decilisbe tartozóké. A szűkebb értelemben vett, a szegényeket célzó jut-tatások – beleértve a munkanélküli ellátásokat – aránya egyáltalán nem magas.

Elsősorban a munkaerőpiac peremén lévő háztartások helyzete magyarázza, hogy miközben Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek viszonylag mérsékeltek, az anyagi depriváció tekintetében az elmúlt években folyamatosan romlott a pozíciónk és az Európai Unió országai között már csak Bulgária és Románia van mögöttünk.

A munkaerőpiac peremén lévőkkel kapcsolatos közpolitika 2008-tól kezdődően irányt váltott és ez az irányváltás 2011-ben markáns fordulattá alakult. A változások kiindulópontja az az elgondolás, miszerint a munkanélküliség fő oka a munkakínálati oldalon található. E szerint a hipotézis szerint – melynek ellentmond, hogy a munkanélküliek szubjektív jólléte a jövede-lem hatásának kiszűrése után is alacsonyabb a foglalkoztatottakéhoz viszonyítva – az érintet-tek számára előnyösebb segélyből élni, mellette esetleg feketén dolgozni, mint állandó mun-kát vállalni. A munkanélküliséghez kapcsolódó támogatások csökkentésével, a feltételek szigorításával munkára lehet késztetni, a minimálbérnél jelentősen kisebb jövedelmet biztosító közfoglalkoztatással pedig munkára lehet nevelni a munka nélkül lévőket.

Mindez az érintett háztartások jelentős része esetében drasztikus, hosszú távon tarthatatlan mértékű jövedelem-csökkenéshez vezetett. Ennek következménye, hogy az OECD-országok körében Magyarország az egyetlen, amelyik a válságra az aktív korúak munkanélküli és szociális ellátásának nagy mértékű, reálértékben több mint 6 százalékos csökkentésével reagált.

Az ellátások szintjének változatlanul tartása esetén a szóban forgó háztartások jövedelem-növelésének egyetlen lehetősége a közfoglalkoztatás bővítése. 2011 és 2014 között majdnem megháromszorozódnak a közfoglalkoztatásra fordított kiadások. (2014-re vonatkozóan a költ-ségvetésben tervezett összeget véve alapul.) Ily módon a közfoglalkoztatásra kettős szerep hárul: egyrészt a foglalkoztatás bővítése, másrészt egy jelentős létszámú népesség esetében a szociális ellátás biztosítása. Ezek egymásnak számos szempontból ellentmondó, gyakran el-lentétes logikájú szempontok. Közfoglalkoztatás korábban is működött Magyarországon, de annak kiterjedtsége és ambíciója a szociális ellátás szinte teljes kiváltására újdonság.

A munkapiac peremén lévők számára ma a közfoglalkoztatás a legfontosabb foglalkoztatás-politikai program, költsége most már másfélszerese az összes többi, az EU-s támogatásokkal együtt számított aktív munkaerő-piaci kiadásnak, miközben a program utáni elhelyezkedés esélyeit tekintve ez a legkevésbé hatékony eszköz. A közfoglalkoztatás befejezése után fél évvel az abban résztvevők alig több mint 10 százaléka dolgozik az elsődleges munkaerőpia-con és 2011 óta ez az arány folyamatosan csökken. Minél többször közfoglalkoztatott valaki, annál kisebb az esélye, hogy elhelyezkedjen. Márpedig 2013-ban már a közfoglalkoztatottak több, mint a fele olyan személy, aki 2011 óta már volt korábban is közfoglalkoztatott. A köz-foglalkoztatás tehát – a nemzetközi szakirodalom eredményei által is prediktált módon – kife-jezetten rontja a nyílt munkaerőpiacon történő munkavállalás esélyeit.

Itt ismét megjelenik a közfoglalkoztatás két szempontja közötti ellentmondás. A megélhetés szempontjából az az előnyös, hogy aki nem tud a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni, az mi-nél több közfoglalkozási lehetőséget kapjon, hiszen a foglalkoztatást helyettesítő támogatás-ból – amit egy háztartásban csak egy személy kaphat – nem lehet megélni. A tartós nélkülözés rontja az elhelyezkedés esélyeit. Másrészt, ahogy láttuk, a hosszabb és gyakoribb közfoglal-koztatás szintén csökkenti ezeket az esélyeket. A két hatás együtt egy sajátos csapdahelyzetet hozhat létre, amiből egyre nehezebb kilépni.

Mindez magyarázatot adhat a hatékonyság időbeli romlására: 2011 végén történt meg az ellá-tások radikális csökkentése, akkor még kevésbé jutott érvényre ez az ellentmondás. Egy má-sik fontos tényező lehet az informális munka. Szisztematikus vizsgálat nem történt ebben a vonatkozásban, de számos arra utaló jel van, hogy az informális foglalkoztatás egyenesebb út a nyíltpiaci integrációhoz. Ezzel összhangban, akinek van lehetősége akár formális, akár in-formális alkalmi munkával pénzt keresni, annak számára kevésbé feszítőek a megélhetési ne-hézségek. A közfoglalkoztatás melletti alkalmi munkavégzés szisztematikus megnehezítése szintén magyarázat lehet a hatékonyság időbeli romlására.

Az elhelyezkedési esélyeket természetesen a személyes adottságok, elsősorban az életkor és az iskolai végzettség, valamint a területi elhelyezkedés is befolyásolják. Nem elképzelhetet-len, hogy a negatív eredmények összetételhatás következményei: például a hosszabb ideig tartó programokba átlagosan alacsonyabb iskolai végzettségűek kerültek, vagy bizonyos típu-sú programoknak nagyobb a súlya a leghátrányosabb helyzetű területeken. Éppen ezért nem csupán egyszerű kétváltozós összehasonlításokat végeztünk, hanem az összes szóba jöhető és rendelkezésünkre álló tényező hatását egy probit modell keretében együttesen vizsgáltuk. Ezek a számítások megerősítették a most ismertetett eredményeket. A fentieken túl azt is megállapítottuk, hogy az egyszerű munkát végzők kilépési esélyei az elsődleges munkaerőpiacra – az iskolai végzettség hatásának kiszűrése után is – rosszabbak a többiekénél, miközben az egyszerű munkáknak nagyon magas az aránya a közfoglalkoztatásban. Az önkormányzatok által szervezett munkánál minden más megoldás sikeresebb. A programtípusok szerint nézve a munkaerőpiacra történő kilépés szempontjából az országos közfoglalkoztatási program tűnik a legkevésbé hatékonynak.

Az önkormányzatok viszonylag gyenge teljesítményét elsősorban kvalitatív és nem reprezen-tatív, kismintás kvantitatív vizsgálatok alapján kísérelhetjük meg értelmezni. Az önkormány-zat által szervezett közfoglalkoztatás eredményességét ugyanis alapvetően meghatározza a helyi önkormányzat és szerveinek, intézményeinek felkészültsége. Vannak települések, ahol egy-egy innovatív polgármester vagy jegyző irányításával kiváló munka folyik, de sajnos számos olyan településről is tudunk, ahol a közfoglalkoztatást a település vezetői elsősorban a szegények megrendszabályozása és lekenyerezése eszközének tekintik. A kapott eredmények arra utalhatnak, hogy a közfoglalkoztatást foglalkoztatáspolitikai szempontból nem funkcio-nálisan alkalmazó önkormányzatok lehetnek többségben.

Gyakori jelenség, hogy a közfoglalkoztatás megszervezésének módja kifejezetten gátolja a munkakeresést, például nem engedik el a dolgozókat állásinterjúra. Máshol a közfoglalkozta-tást a szezonmunkákhoz időzítik, amikor pedig volna lehetőség egy kis többlet informális jö-vedelem megszerzésére. Az sem ritka, hogy a közfoglalkoztatással korábbi minimálbéres fog-lalkoztatást váltanak ki, akár ugyanazzal az emberrel (pl. az önkormányzati intézmények ki-segítő személyzete esetében).

Letölthető  PDF-ben!