A terhesség ragályos, és erről a Facebook tehet

Előfordult már önnel, hogy iskolai évfolyamtársai közül egy adott időszakban nagyon sok hölgy lett terhes, amit a közösségi oldalakon sem titkoltak. Egy friss kutatás szerint ez nem véletlen egybeesés.

Az American Sociological Review szaklapban egy furcsa, de logikus szociológiai felismerésről cikkeznek a terhesség kapcsán, amely mint kiderült, ragályos is lehet. Ennél érdekesebb már csak az, hogy erről a közösségi oldalak tehetnek, főként a fotók terjedéséről legnagyobb mértékben gondoskodó Facebook és Instagram. Nicola Barban, a gröningeni egyetem szociológusa 1700 amerikai hölgyet vizsgált, a kutatás pedig a 15 és 30 év közötti alanyok gimnáziumi barátaira koncentrált, ezen belül is az első, tervezett terhességre.

A visszajelzések szerint a huszonévesek stresszként élik meg a dilemmát, hogy mikor lenne érdemes először teherbe esniük, a döntést pedig leginkább az könnyíti meg, ha azt látják a közösségi oldalakon, hogy több volt osztály- vagy évfolyamtársuk is teherbe esett. A kutatás arra is fényt derített, hogy ez a hatás a diplomaszerzés utáni időszakban igazán erős, így ha ilyenkor valaki stabil párkapcsolatban van, nagy eséllyel esik teherbe.

 

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20140603_terhesseg_ragalyos_errol_a_facebook_tehet