ÉMILE DURKHEIM: AZ ÖNGYILKOSSÁG

„Ha az élet nem éri meg a fáradságot, hogy éljünk,

akkor minden ürügy jó arra,

hogy meg akarjunk szabadulni tőle”

(Durkheim in Az öngyilkosság)

Émile Durkheim

1858. április 15-én született vallásos, a hagyományokhoz ragaszkodó zsidó családban, Párizsban. Szakítva a tradícióval, bal oldali szellemiségű, felsőfokú tanulmányokat végző, majd filozófiatanári képesítést szerző a szociológiában meghatározó személyiség lett. Tanított pedagógiát, társadalomtudományt, kiterjedt tudományelméleti vitákat folytatott eltérő elméleti álláspontokra helyezkedőkkel. 1898-ban megalapította az első franciaországi szociológia tanszéket. 1913-ban szociológiaprofesszori címet kapott. 1917. november 15-én halt meg.

Az öngyilkosság c. könyvéről

Durkheim egyik fő műve, a szociológia egyik úttörő jellegű könyve. 1897-ben írta. Esettanulmány, példaértékű –szűkebb tárgyra vonatkozó azt kimerítően tárgyaló tudományos mű - monográfia. A statisztikai adatok, empirikus ismeretanyagok vizsgálata előtt hipotézist állított fel, majd ezeket bizonyította, illetve cáfolta.

A könyv nagyon sok számszerű adatot tartalmaz, melyek kissé idejétmúltnak tűnhetnek, de végigolvasva a könyvet, elvonatkoztatva a numerikus adatoktól igazán érdekes, tanulságos,  sok esetben meglepő tudományos információval gazdagodunk. Ezek a statisztikák azt mutatják, hogy egy-egy társadalom kollektíve mennyire hajlamos az öngyilkosságra. minden társadalom prediszponálva van arra, hogy meghatározott számú önkéntes halálesetet produkáljon. A szociológus azokat az okokat keresi, amelyek közvetítésével nem az elszigetelt egyénekre, hanem a csoportra lehet hatni.

Mi az öngyilkosság

Öngyilkosságnak nevezünk minden olyan halálesetet, amelyet közvetlenül vagy közvetve magának az áldozatnak valamilyen pozitív vagy negatív aktusa idézett elő, ha tudta, hogy aktusa szükségképpen erre az eredményre vezet.

Durkheim öngyilkosság típusai

Társadalmi integráció, és szabályozottság alapján különbözteti meg a típusokat:

1. Az emberi kapcsolatok szintjén: vagyis minél több és erősebb emberi kapcsolata van az egyénnek környezetével, annál kevésbé követ el öngyilkosságot.

• Egoista öngyilkosság, okának a társadalmi integráció alacsony fokát tekinti. Az individuális én erősebb a társadalmi énnel szemben. Jellemzője a nyugodt melankólia, a befelé fordulás, az egyén önmagát elemzi. Másik fajtája, amikor az egyén vidám könnyedséggel vállalja a sorsát, ez az epikureus öngyilkosság.
• Altruista öngyilkosság, itt az integráció annyira erős, hogy az egyén feloldódik a társadalmi közösségben, így az individualizáció nagyon kicsi, az egyénnel a közösség rendelkezik.

1. szubjektív viszonyulás a társadalomhoz, az értékek, normák szintje. Vagyis az ember kialakít egy egyéni életstílust, és ez vagy elfogadott a társadalom standard értékei szerint, vagy nem. Ha a társadalom normái, elvárásai nagyban eltérnek az egyén vágyaitól, akkor az egyén hajlamos lesz az öngyilkosságra.

• Anómiás öngyilkosság, ezt a típust a társadalomszabályozó ereje határozza meg.
• Fatalista öngyilkosság a túl erős szabályozás következménye. Azért következik be, mert az egyén számára a szabályok megváltoztathatók, elviselhetetlenek. Viszonylag ritka ez a típus.

Az öngyilkosság és pszichopatológikus állapotok: Kétféle társadalmon kívüli ok van, amelyekről feltételezhető, hogy befolyásolják az öngyilkossági arány:

• Az emberek organikus-pszichikus hajlandósága
• Fizikai környezet természete

Elképzelhető, hogy az egyénekben országonként is változó intenzitású a hajlam, ami közvetlenül is hajlamossá teszi az embereket az öngyilkosságra.

Ha az elmebajok nem lokalizálhatók, akkor nem létezhet a szó tulajdonképpeni értelmében vett monománia sem. Következésképpen, ha nincs monománia, akkor nem lehet öngyilkossági monománia sem, tehát az öngyilkossági monománia sem, tehát az öngyilkosság nem az őrültség valamely fajtája. Megállapítást nyert, hogy az öngyilkos eltekintve attól a speciális aktustól, mellyel véget vet életének, semmiben sem különbözik a többi embertől következésképpen nincs okunk rá, hogy feltételezzük náluk az általános őrületet.

Moreau de Tours megkülönböztet:

• Mániákus öngyilkosságot, amit hallucinációk, delíriumos képzetek okozzák
• melankolikus öngyilkosságot, ezt depressziós lelkiállapot, felfokozott szomorúság okozza,
• lidércnyomásos öngyilkosságot, itt a halál rögeszméje az indíték.
• impulzív vagy automatikus öngyilkosságot, hirtelen és közvetlenül ellenállhatatlan impulzus idézi elő.

Az öngyilkosság társadalmi aránya semmiféle határozott összefüggésben nincs az őrültségi tendenciával, sem pedig a különböző formájú neuraszténiás (idegesség, az idegrendszer működésében beállott kimerülés) tendenciákkal. Kétségtelen, hogy az ilyen betegségben (neuraszténia) szenvedők elkerülhetetlen sorsa a szenvedés, ha túlságosan belebonyolódik a tevékeny életbe, de nincs elzárva előle a lehetőség, hogy visszahúzódjék, és inkább a szemlélődő életmódot folytasson.

Van azonban egy sajátos pszichopatológikus állapot, amelyre egy ideje szokásossá vált rákenni civilizációnknak szinte minden baját, ez az alkoholizmus.

Durkheim vizsgálta az egyéni tényezők hatását. Bizonyította, hogy ezek a tényezők nem befolyásolják az öngyilkosságok számát.

• Elmebetegség
• Neuraszténia  - kezdődő őrültség
• Alkoholizmus
• Az egyén vérmérséklete
• A faj
• Az öröklődés
• Az éghajlat
• A hőmérséklet
• Az élet nehézségei

Az öngyilkosságokra a társadalmi tényezők vannak hatással. Az öngyilkosságok elsősorban nem az egyének velük született tulajdonságaitól, hanem rajtuk kívül álló és rajtuk uralkodó okoktól függ. Amivel az öngyilkosságokat legtöbbször indokolni szokták, azok csak a felszínen lévő látszólagos okok. Ezek az egyének gyenge pontjait jelzik, melyen keresztül a valódi ok kiváltja a tettet.

 Befolyásoló tényezők:

• civilizáció
• az életkor – gyermekkorban, illetve időskorban, 70 év felett szinte nincs öngyilkosság
• vallás
• az emberi ill. társadalmi kapcsolatok intenzitása
• társadalom integráltsága
• oktatás színvonala, iskolázottság
• a válságok.
• Pénzügyi, gazdasági változások
• A válás intézménye

- Az öngyilkosság éppen úgy, mint az őrültség gyakoribb a városokban, mint a falvakban. Azokban a helységekben ahol jelentékeny a lelki betegségek száma, feltűnően sok az öngyilkosság is.

- Hirtelen növekedés és csökkenést eredményez az öngyilkosságok számában a társadalmi változás, vagyis ha megbomlik a társadalom egyensúlya. Ez lehet gazdasági, ipari, pénzügyi változás is.

- Az öngyilkosság gyermekeknél kivételes eset, az aggastyánoknál pedig csökkenő tendenciát mutat, azért mert mindkét esetben egyre inkább a fizikai ember válik az ember egészévé. A gyermekekből még hiányzik a társadalom, hisz annak még nem volt ideje, hogy a maga képére formálja a gyermeket, az aggastyánból pedig már kezd visszahúzódni, vagy ő húzódik vissza a társadalomtól.

- A vallás és az öngyilkosságok száma közt szintén van összefüggés Durkheim szerint. A katolikusoknál erős az összetartó erő, ezért ritkább az öngyilkosság, mint a protestánsoknál, viszont a zsidóknál a legkevesebb az öngyilkosok száma. Mindegyik vallás bűnnek tartja és elítéli az öngyilkosságot, már a nagyon korai időkben is elítélték és büntették. A legtöbb országban ahol tiltották az öngyilkosságot, a segítőket bűnrészesként kezelték és elítélték.

- Primitív népeknél előforduló öngyilkosságok igen gyakoriak, mondhatni virágzott az altruista öngyilkosság. Pl. asszonyok öngyilkosságai a férjük halálakor, a megöregedett emberek, vagy beteggé lett emberek öngyilkossága, és a vezér halálakor alattvalóinak, szolgálóinak öngyilkossága gyakori. Ettől eltekintve az öngyilkosság helytelenítése egyetemes jelenség.

- A túl korai házasság fokozó hatású lehet, különösen a férfiak esetében. A házasok körében azonban kevesebb az öngyilkosság, mint a hajadonok, ill. nőtlenek körében. Itt a családi környezetnek van védő szerepe. Mindenképpen valószínűnek látszik, hogy a házasemberek fizikai és erkölcsi állapota általában véve jobb, mint a házasságon kívül élőké. Minél nagyobb a családok telítettsége annál kisebb az öngyilkosságok száma.

- Az öngyilkosságra nem az a jellemző, hogy az életnek egy meghatározott pillanatában jelentkezik, hanem hogy az életkor előrehaladtával fokozódik.

- Az öngyilkosságok nagyobbik része minden évszakban nappal történik, de a kozmikus tényezők közvetlen hatása nem adhat magyarázatot az öngyilkosság hónap vagy évszak szerinti változásra. Az önkéntes halálesetek száma nem azért növekszik januártól júniusig, mert a melegnek zavaró hatása van a szervezetre hanem, mert intenzívebb a társadalmi élet. Közvetlenül nem a fizikai környezet stimulálja, nem a környezet befolyásolja az öngyilkosságok alakulását. Az öngyilkosság alakulása a társadalmi feltételektől függ.

- Az utánzás kevés kivételtől eltekintve, nem önálló tényezője az öngyilkosságnak. Csupán felszínre hozza azt az állapotot, mely az aktus valódi kiváltó oka.

- Az ipari vagy a pénzügyi válság nem azért fokozzák az öngyilkosságot, mert elszegényítik az embert, hanem mert az egyensúly minden megbomlása az önként vállal halál irányába tereli az embereket akkor is, ha az nagyobb jóléttel és az általános vitalitás fokozódásával jár. Ez magyarázza a szegény országok immunitását is, a szegénység azért óvja meg az embereket az öngyilkosságtól, mert a szegénység már önmagában is fék.

 Kétségtelen, hogy a társadalmi hierarchia minden fokán megnőtt az átlagos jólét, bár ez a növekedés nem mindig a legméltányosabb arányok szerint következett be. Nem azért szenvedünk tehát, mert számszerűen vagy intenzitását tekintve nőttek volna a szenvedések objektív okai, tehát nem nagyobb gazdasági nyomorról van szó, hanem riasztó erkölcsi nyomorról beszélhetünk. Az öngyilkosságok számának abnormális emelkedése és a mai társadalmak általános rossz közérzete ugyanazon okokból fakad. A magas szám azt bizonyítja, hogy a civilizált társadalmak a mélyreható zűrzavar állapotában vannak. Nincs, olyan társadalom ahol ne fordulna elő öngyilkosság. Fokozódása Európában általános jelenség. Ez annál erősebb, minél magasabb fokú egy nemzet kultúrája. Megoldásként az öngyilkosságok mérséklésére és megakadályozására a társadalmi csoportok szilárdabbá tételét javasolja Durkheim, hogy az egyént erősebben fogja. Szakmai decentralizálásra lenne szükség, vagyis hivatáscsoportokat kell létrehozni.

Forrás:

Émile Durkheim: Az öngyilkosság   2003.Osiris Kiadó, Budapest
Wikipédia- a szabad enciklopédia,  http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89mile_Durkheim

Szabó Nelli_2009.