Helga Weiss 1939-ben kislányként szenvedi el a náci megszállás első hullámát Prágában: apját elbocsátják a munkahelyéről, ő pedig nem járhat hagyományos iskolába. A növekvő náci brutalitás szemtanújaként kezd naplót írni.
Ez a napló sok tekintetben emlékeztet Anne Frank feljegyzéseire: Helga egyidős Annával, s hozzá hasonlóan az éppen kamaszodó kislány szemével nézi maga körül az egyre borzasztóbbá váló világot. Próbál élni és túlélni, nem sejtve, hogy az egyre nehezebb körülmények nem a szabaduláshoz, hanem a legborzasztóbbhoz, a gettóhoz, majd a koncentrációs táborhoz vezetnek.
1941-ben szüleivel együtt a terezíni gettóba kerül, ahol bámulatos éleslátással örökíti meg családja mindennapjait: a nyomorúságos életkörülményeket, az éhezést és a kivégzéseket - csakúgy, mint a legrosszabb helyzetekben is létező örömöt és reményt.
1944-ben Helgát Auschwitzba deportálták. Mielőtt elhagyta volna a terezíni tábort, feljegyzéseit és rajzait a tábor nyilvántartó részlegénél dolgozó nagybátyja gondjaira bízta, aki egy téglafalba rejtette a papírokat. A dokumentumok a háború végeztével csodával határos módon előkerültek.
A Terezínbe, majd Auschwitzba deportált tizenötezer gyerek közül mindössze száz élte túl a holokausztot. Helga Weiss a száz túlélő egyike. Naplója megrázó és egészen egyedi dokumentum, amely Anne Frank naplójához hasonlóan örök érvényű olvasmány.
Kutatónak lenni azt is jelenti, hogy te vagy az első, aki megért valamit. Ez egy fantasztikus érzés, amit ha soha nem éreztél, nehéz megérteni.