gyermek

Megtörtént, hogy éveken át molesztált egy óvodáskorú ikerpárt a szomszédban élő bácsi, miközben a szülőknek semmi nem tűnt fel ebből. Az édesanya sírva mondta a téma szakértőjének, nem érti, hogyan fordulhatott ez elő, hiszen soha nem beszéltek a szexualitásról a gyerekeknek. A válaszból kiderült, hogy pont ez lehetett az egyik probléma. Gyurkó...
Egy bizonyos koron túl a diplomás nőknek nagyobb kedvük van a gyerekvállaláshoz, és szívesebben szülnek két-három gyereket is. Ám számtalan ok hátráltatja a politikusok által is vágyott bébibummot – a karriervágy csak az egyik –, pedig az ország a gazdasági erejéhez képest sokat költ a támogatásokra. A kormány eddig egyik kezével sokat adott,...
A Magyar Szegénységellenes Hálózat (Hálózat) második alkalommal készítette el szegénységben élõk tapasztalataira épülõ jelentését. Az elsõnek (Vágóképek – rögzítve, 2007.)1 az volt a célja, hogy a szegénység mértékét, kiterjedtségét mutató statisztikai adatok mögé nézve láttassa, hogyan élik meg a gyerekes családok a mindennapos szûkölködés...