Hírek

„Hogyan gyógyuljon, akinek enni sincs pénze?”
Közel három éve nem kap semmilyen járadékot, kiesett a szociális ellátórendszerből egy rászoruló, rákos beteg asszony: korábbi rokkantellátása megszűnt, a 2011-es törvénymódosítások miatt újfajta juttatásra nem jogosult. Méltányosságból a 2012-től létező új tb-rendszerben már nem lehet járadékot kapni, több évtizedes munkaviszonya alapján pedig...
„A család kurvája lettem, amikor rajtakaptak apámmal”
Egy kis társaság egy kis könyvesboltban mutatta a megerőszakolt, zaklatott gyerekeket segítő honlapját. A sajtó megrohamozta az eseményt, a részt vevőket másfél óráig nem engedték. Nem véletlen: nagyon ritka, hogy a gyerekkori szexuális abúzusról beszél bárki – nem csak nyilvánosan, hanem általában. Pedig a durva becslések szerint minden harmadik...
Rejtély, hogy találtak külföldön 600 ezer magyart
Nagyjából 600 ezer magyar dolgozhat külföldön egy újabb becslés szerint. Az újabb szenzációs szám köré azonban megannyi kérdőjelet tehetünk. Lehetetlen ugyanis eldönteni, mekkora a tényleges szám, és ha mégis, akkor az a tartósan külföldön dolgozókra vagy az ingázókra, vagy mindkettőre vonatkozik. Egy friss becslés szerint akár 600 ezer magyar is...
izenhárom évvel több jut a gazdagoknak, mint a szegényeknek
Tizenhárom évvel, vagyis majd fél emberöltővel hosszabb életre számíthat az a harmincéves magyar férfi, aki felsőfokú végzettséggel és jó állással rendelkezik, mint alacsony iskolai végzettségű kortársa. A nőknél 5,4 esztendőnyi ez a különbség – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kétszáz oldalas friss tanulmányából...
"Akinek az életét rosszabbá teszi a testedzés"
A viselkedési függőségek között új jelenségnek számít a testedzés-dependencia, amiről nemrégiben itthon is reprezentatív felmérés készült. Az addiktológia alapjai című szakkönyvsorozat szerkesztőjével a káros mértékű sportolásról, az edzésbe menekülésről, a monotonitás kereséséről és megküzdési kísérletekről beszélgettünk. Magyar Narancs: Hogyan...
Életveszélyes drog jelent meg, tíz fiatalt vittek kórházba
Tíz fiatalt szállítottak kórházba egy hónap leforgása alatt egy újonnan megjelent kínai kábítószer fogyasztása után. A szintetikus kannabisz fehér por formájában kapható és életveszélyes. (Az MTI tudósítása korábban 80 kórházba szállított fiatalról szólt, ezt helyesbítették.) Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében...
Címkék:
Már egy joint is függővé tehet?
Rövid út az agressziótól a „mindenfajta drogliberalizáció katasztrofális következményeiig” A Budai Polgár friss számában találkoztunk egy konferencia-beszámolóval, melynek apropóját a családon belüli és a társadalmi szinten megjelenő agresszió nyújtotta. Az egyik előadást tartó egyetemi docens megdöbbentő, ám általunk mindeddig ismeretlen...
Így telnek a nyugdíjasévek a börtönben
Egy idős rabló, egy nyugdíjas betörő és egy 68 éves gyilkos mesélt arról, milyen az öregkor a rácsok mögött. Megöregedni sosem könnyű. Börtönben lenni sem. Úgy tűnik, akiknek a kettő egyszerre sikerül, nagyon megszenvedik. A magyar börtönök ugyanis eléggé túlzsúfoltak (bár tavaly 159 új férőhely készült el és a következő évekre tervben van csaknem...
Szex, drogok, diktatúra
Máktea, Codeine, morfium, szipuzás, anyagozás, avagy olvasson arról, mivel repültek a szocializmusban! Hétköznapok nyomában Április 28-án mutatták be a Muzikum Klubban a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvet, amely a diktatúra és a drogozás viszonyát vizsgálja, személyes visszaemlékezések,...
„Hát, a kaján spórolunk. Majd éhen döglünk”
Nagyjából az eddigi létszám 15 százalékával folytatódhatott a közmunkaprogram a Szeged melletti Kübekházán. A családok számára csőd, az önkormányzat számára lehetetlen feladat a maradók kiválasztása és a továbbfoglalkoztatásukhoz szükséges önerő előteremtése. A téli közfoglalkoztatási program visszavágásának következményeit már a kormány is...
Heroikus küzdelem egy falu életben tartásáért
Gyulajról, az ezerlelkes Tolna megyei településről – amelyet a környéken „elcigányosodott”faluként emlegetnek – már sokan lemondtak. A közmunkaprogramnak köszönhetően a helyiek azonban már munkába mennek, nem segélyért állnak sorba. A polgármester pedig már arra készül, hogyan tud saját lábára állni a falu, ha kevesebb lesz a pénz a...
Címkék:
Minimum 200 ezer közmunkást akar látni mindig a kormány
Az év végéig havi átlagban 200 ezer fős közfoglalkoztatásról határozott a kormány. Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint. A közfoglalkoztatásért felelős miniszter (a belügyminiszter) jelentése szerint jelenleg is...
Címkék:
Elkapta a férfi a nőt, aztán behúzta a bokorba
Budapesten járt a Szerelempatak című dokumentumfilm két szereplője, Jula néni és Veronka néni. Érzik a sikert, örülnek neki, és büszkék rá. Most már szinte küldetésüknek tekintik, hogy felvilágosítsák az embereket arról, milyen volt a szexuális élete egy székely parasztasszonynak a huszadik század közepén. Nehéz ma már tabukat döntögetni, ha...
Címkék:
Nyugdíjasként majd felkopik az állunk
Mindennapi szokásaink átalakulása mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. A KSH adatai szerint nyugdíjasként több időnk jut alvásra és pihenésre, illetve sokat tévézünk és internetezünk majd. Ugyanakkor – a Generali Biztosító reprezentatív kutatása szerint – a várható bevételcsökkenés miatt a legtöbb ember úgy...
Címkék:
TÁRKI: Választások után...
A TÁRKI áprilisban a pár hete lezajlott parlamenti választások utáni kutatásában a megszokott pártpreferencia-vizsgálat helyett visszatekintő kérdésekkel vizsgálta az eredményeket. Ez alapján a megkérdezettek a választások után egy-két héttel a valóságosnál nagyobb arányban emlékeznek arra, hogy részt vettek a választásokon. Ami a választott...
Címkék:
Szilágyi Ákos: „Tényleg a szakadék felé rohanunk”
A politikavallás stádiumai Friderikusz Sándor: – Legutóbb szombaton a Hősök terét látva ismét tanúi voltunk annak a sajátosan magyar tömegjelenségnek, amelyet Szilágyi Ákos, ma esti esztéta-esszéista vendégünk népszabadságbeli írásában politikai könyörgőzarándoklatnak nevezett a hatalomért és egy párt hatalmon maradásért, és az új politikavallás...
És akkor jön az e-könyv, és megmenti a világot
Miközben egyre kevesebben és egyre kevesebbet olvasnak könyvet, a digitális világban nő a szöveges tartalomfogyasztás. A Magyar Telekom által szervezett kerekasztal-beszélgetésen arra jutottak a résztvetők: az ellentmondást az e-könyvpiac oldhatja fel. Az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent Magyarországon a könyvolvasók száma és a könyvek...
A többségnek elege van- MÉG FÉL A NÉP
A Népszabadság kérdésére, hogy miért fogják jó eséllyel újraválasztani a kormányt, Ferge Zsuzsa és Bass László úgy válaszolt, azért, mert az új demagógiának sikerült az emberekkel elhitetnie azt, aminek az ellenkezőjét tapasztalják. Ami van, azt már megszokták, és a bizonytalanságtól jobban tartanak, mint „a jelen gonosztól”. A Hamlet-idézetet én...
Ferge: A kormány elfeledkezett 3 millió emberről
Ferge Zsuzsa szociológus szerint a Fidesz második kormányzati ciklusa alatt, ha minimálisan is, de javultak az életszínvonalunkat befolyásoló bizonyos mutatók, például nőtt a foglalkoztatottság és csökkent az infláció, viszont erőteljesen nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek: mintha a kormány elfeledkezett volna a legalul lévő három millió...
A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátásban dolgozók keresték
 Az átlagkeresetek 1,3 százalékkal nőttek az idén január-februárban a nemzetgazdaságban az egy évvel korábbihoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,4 százalékos volt a növekedés, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 226 600 forintot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.     A...
Címkék:

Oldalak