drog

"El kellett fogadnom, hogy csóró vagyok, így jártam, ezt tettem magammal, nem okolhatok senki mást a helyzetemért, senki nem erőltette belém a cuccot… Na, ehhez kellett az igazi alázat." - Bajzáth Sándor felépülő függő írása. Hogyan lehet alkohol és drog nélkül maradni függőként? Mire lehet számítani? Mit kezd az ember a rászakadó felnőtt léttel...
Amikor függésről vagy függőségről beszélünk, a legtöbben rögtön a kábítószerekre, alkoholra, vagy ritkább esetben a dohányzásra gondolnak. A függőséget okozó dolgok listája pedig végtelen. Elsőre túlzásnak hangozhat, de szinte bármi iránt kialakíthatunk túlzott lelki vagyis pszichikai kötődést. Az, hogy mekkora gondot, kisiklást okoz a függőségünk...
„Mivel nem tudunk megfigyelni mindent, amit csak akarunk, ezért interjúkat készítünk emberekkel, hogy megértsük, milyen is az élet mások szemszögéből.” Michael Patton (1990) Gábort  2008 januárjában ismertem meg a Hajléktalanszállón. Megközelíthetetlennek hatott, hosszú keserves munka és egy betegség következtében sikerült hozzá annyira közel...
Rendhagyó kezdeményezéssel robbantotta a Facebookot Amerika egyik kisvárosának átlagosnak nem mondható rendőrfőnöke. A heroinfogyasztók azóta önként sétálnak be a rendőrségre. Az amerikai programról és a magyar droghelyzetről Zacher Gábor toxikológust és jogászt kérdeztük. A toxikológus szerint hiába várjuk a csodát, amíg marad a jelenlegi...
- Te mit csinálnál, ha kiderülne, hogy a gyereked kipróbált valamilyen drogot? - kérdezte egy kedves barátom, és kitöltötte az utolsó fél pohár bort az üvegből. Kérdezte, mert aggódik, mert az ő gyereke már kamasz, mert fogalma sincs, hogy hogyan kellene ehhez az egészhez hozzáállni. A húszas éveiben ugyan ismert olyat, aki masszívan rákattant a...
Ha a gyerek inni akar, vagy el akar szívni a haverokkal egy spanglit, a szülő akár a feje tetejére is állhat, akkor is meg fogja tenni. Ez azonban még nem a világ vége. Zacher Gábor toxikológus, a Honvéd kórház Sürgősségi osztályának vezetője szerint az alkoholnak jobb az utánpótlás nevelése, mint a Puskás Akadémiának, a drogháborút pedig már rég...
Egy patkányokkal teli házban, tizenegy éves korában lett alkoholista, pár év múlva már fiktív számlákból fizette ki szlovákiai drogját. A 26 éves, hajléktalan Peti már megszámolni is alig tudja, hány addiktológiáról, rehabról, hajléktalanszállóról rúgták ki. A Baptista Szeretetszolgálat szállásán talált menedéket, szabadidejében origami virágokat...
Ha bekerülsz, áldozat leszel vagy elkövető, az erőszakból kimaradni szinte lehetetlen. A börtönben töltött évek örökre nyomot hagynak: a fizikai környezet durvasága és a folyamatos agresszió megtöri az embert. Fliegauf Gergely kriminológus, a Börtönblog szerzője nem igazán tudja cáfolni Michel Foucault-t, aki szerint amíg léteznek olyan...
Az európai drogpiac elmúlt éveit elképesztő harcok jellemzik. Mióta az Ecstasy csillaga leáldozóban van, élelmes kínai zugvegyészek olcsó, szintetikus hasonmásokkal árasztották el a piacot. Azt viszont sosem gondoltuk volna, hogy még a kannabisznak is kapaszkodnia kell, nehogy Zs-kategóriás pótlékai kiszorítsák. De ha már ez a helyzet, akkor...
Nem omlik össze a világ, ha a gyerek kipróbál valamilyen szert – ez a talán meglepő kijelentés is elhangzott Zacher Gábor közelmúltbeli veszprémi előadásán. A toxikológus szerint a lényeg, hogy sokat beszélgessünk a fiatalokkal.  Az igazán fontos döntéseket olyankor hozzák meg a fiatalok, amikor a szülő nincs mellettük. Az, hogy ilyen helyzetben...
Lehet, hogy nemsokára csak Nemzeti Italboltban árulhatnak bizonyos piákat. Ez egészségügyi szempontból nem feltétlenül rossz ötlet, csak önmagában, meg az otthoni pálinkafőzés támogatása mellett nagyon keveset ér. A drogpolitikában végképp tévúton jár Magyarország.nTöbbet árt az állam, mintha semmit sem csinálna.Demetrovics Zsolttal, az ELTE...
Demetrovics Zsolt pszichológust, a Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein című tanulmány szerzőjét elsősorban a különböző tudatmódosító szerek kockázatairól faggatták a Csevegőszobában. Elmondta, milyen tényezők befolyásolják a legalitás kérdését, de jutott ideje arra is, hogy eloszlasson néhány téveszmét, továbbá kifejtse, mit gondol...
Kritikus a helyzet, százezer használt tű kint hever az utcákon. Soha nem volt indokoltabb a kábítószeres tűcsere programok működtetése, most először mégis be kell zárni az egyiket. Sokan katasztrófától tartanak, és alig mernek nyilatkozni. A falakon alig maradt meg emléknek egy két vakolatfolt, lelazult rácsok mögött törött ablakok, itt-ott...
Az új kutatások a függőséget inkább biológiai eredetű kórképnek, és kevésbé pszichés-szociális zavarnak tartják. Az Amerikai Addiktológiai Társaság új meghatározása szerint az addikció krónikus agyi rendellenesség, amelyben egyes agyterületek markánsan megváltoznak. Mit tudnak ma az idegtudományok a függőség kialakulásáról? Újradefiniálta a...
"A függés az függés. A tárgy változik, de a lényeg, nemcsak érzelmileg, még biokémiailag is azonos" - állítja a neves tudós, vancouveri kórház orvosa, Dr. Máté Gábor, aki a függőségeket kutatja, illetve most A sóvárgás démona címmel írt könyvet. Miért kezdett el foglalkozni drogfüggőkkel? A honlapján egy belső hang sugallatát említi. Az orvosi...
Ősztől megszűnhet a Kék Pont Alapítvány nyolcadik kerületi tűcsereprogramja, aminek hiányában monitorozhatatlanná válhat a HIV-, illetve AIDS-veszély is. Pedig nemrégiben – 2006 óta először – pozitív leletet találtak az alapítvány HIV-kampányszűrésén. Nyolc év óta először HIV pozitív leletet találtak a Kék Pont Alapítvány és az Országos...
A piacot elárasztó legújabb „dizájnerdrogokat" a hagyományos tesztek nem mutatják ki, összetételük pedig legtöbbször még a dílerek előtt sem ismert. Senki nem tudja, mit tolnak majd a drogosok idén nyáron. Egyre több a nyilvános helyen, nyílt utcán önmagukból és ruhájukból kivetkőző ámokfutókról szóló hír a magyar sajtóban. Ilyen volt a...
Bevezetés A drogfogyasztásra általában mint betegségre, egészségügyi, családi és társadalmi problémára hivatkozunk. Ez valóban így is van, hiszen a különböző legális vagy illegális szerek használata igen sok testi és lelki egészségügyi problémát vet fel, s hasonlóképp ártalmas hatást fejthet ki a droghasználó családi és egyéb társas kapcsolataira...
Tíz fiatalt szállítottak kórházba egy hónap leforgása alatt egy újonnan megjelent kínai kábítószer fogyasztása után. A szintetikus kannabisz fehér por formájában kapható és életveszélyes. (Az MTI tudósítása korábban 80 kórházba szállított fiatalról szólt, ezt helyesbítették.) Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében...
Rövid út az agressziótól a „mindenfajta drogliberalizáció katasztrofális következményeiig” A Budai Polgár friss számában találkoztunk egy konferencia-beszámolóval, melynek apropóját a családon belüli és a társadalmi szinten megjelenő agresszió nyújtotta. Az egyik előadást tartó egyetemi docens megdöbbentő, ám általunk mindeddig ismeretlen...
Máktea, Codeine, morfium, szipuzás, anyagozás, avagy olvasson arról, mivel repültek a szocializmusban! Hétköznapok nyomában Április 28-án mutatták be a Muzikum Klubban a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvet, amely a diktatúra és a drogozás viszonyát vizsgálja, személyes visszaemlékezések,...
  Nemzeti Drog Fókuszpont 2013-as Éves Jelentése a magyarországi kábítószer-helyzetről az EMCDDA számára, mely 10 fejezetben foglalja össze a 2012. évi magyarországi adatokat.
Hány drogprevenciós körlet van a büntetés-végrehajtási (bv.) intézetekben? 2012-ben a 31 bv. intézet közül továbbra is 25 bv. intézetben, összesen 372 férőhellyel működött prevenciós körlet, illetve részleg az önként jelentkező fogvatartottak számára.   Milyen a kábítószer-fogyasztás elterjedtsége a fogvatartottak körében? Egy 2012-ben készült,...
Nemzeti Drog Fókuszpont 2012-es Éves Jelentése a magyarországi kábítószer-helyzetről az EMCDDA számára, mely 12 fejezetben foglalja össze a 2011. évi magyarországi adatokat.   Kiemelt témák: Kábítószer-használók bentlakásos ellátása Nagyvárosi drogpolitika
A Hajléktaland című könyv társszerzője vagyok. A HajléktaLand nem szakkönyv. Sok tény, ugyanennyi pletyka, számtalan élettörténet, remény és elkeseredett tenni akarás. A könyv erénye, hogy szerencsés arányban ötvözi a szakmai információkat a személyes tapasztalatokkal, így a szociográfia műfajának megújításával ismerőssé teszi azt, amit idegennek...